Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

HARKAI GYÖRGYNÉ TESTAMENTUMA 1781. január 16. Én, Harkai Györgyné Istennek kegyes rendelésébűi nyavalyákkal megter­heltetvén, még ép elmével vagyok. Kevés javaimrul ily rendelést kívántam tenni. 1- o. Hagyok az temetésemre 25 forintokat. Harkai János fiam tartozik 30 fo­rintokkal, és ennek felét hagyom páter plebanusnak szentmisékre, felét ha­gyom páter franciscanusoknak szentmisékre. Horkai István örebik fiam tarto­zik 8 forintokkal, azt hagyom páter piaristáknak szentmisékre, hogy mind énérettem, mind a mögboldogult uramé essön. 2- 0. Szőlőmet hagyom Imre fiamnak, és ami apró csöprő ágyféle, házieszkö­zök vannak, mentémet hagyom Benyi Jánosnénak. Szoknyámat hagyom Ilona lányomnak, és szőlőmet pedig úgy hagyom, hogy az embör dolgozza felébül meg fiam nem köl (sic). 3- 0. Ondrus Jánosnál van 50 forintok igaz inter (sic). Hajagos Istvánnál van 55 forintok interes nélkül. Szakmári Mihálynál van 50 forint, igaz interesre. Balog Józsefnél van 24 forint, interes nélkül. Benyi Jánosnénál van 20 forint, interes nélkül. Samunénak attam 10 forintot, interes nélkül. Csika Jánosnál van 18 forintokat, interes nélkül. Dobos Pőrének attam 5 forintot. Árpásaknál van 12 forint, ezek is interes nélkül mind. Kanan Marinak attam 3 forintot. Szila Györgynél van 8 forintom. Ezek az kevés penzom maragon azoknál az embornel meg Imre fiiam haz gun. [Ez a kevés pénzem maradjon azon embereknél, míg Imre fiam haza nem jön.] Ezeket embörségös embörök előtt, úgymint: Hajagos István és Balog József előtt. 1781. die 16. Januarisban. A hátlapon más írással: Harkai Györgyné testarnentoma. Más írással: 1-mo. Egy rossz viseltes ponyva, öt új üres zsák, két zsák búza, egy zsák árpa, há­rom derékalj, egy dunna, öt vánkus, egy üst, egy három akós hordó, két hordó egy egy akós, egy kisded tekenyő, egy új láda és egy avit és abba apró töprő, egy désa, ismét fogas egy és kilenc tál, kancsó kéticcés, egy fazék álló. Ezek találatattak ennek a megholtnak házánál 1781. die 17. Januaris. Baráth Ferenc m. p. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók. Fasc. 1. No. 12. 1781., No. 14-o. Egylapos irat, másodpéldány. Rendkívül kezdetleges írás, olvasata néhány helyen bizonytalan. 524. SZÍVÓS MIHÁLY TESTAMENTUMA 1781. január 20. Én, Szivos Mihály az embereknek engedtetett idő szerént is, de terhes nya­valyáimtól legközelebb sólyosíttatván, életem végét várván, kevés javaimról teszek ilyetén rendelést. 400

Next

/
Oldalképek
Tartalom