Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

ÖZVEGY FARKAS JÁNOSNÉ, GULYÁS ERZSÉBET TESTAMENTUMA 1780. Én, néhai Farkas Jánosné, Gulyás Ersebet nagy betegségben lévén, csekély javaimról ily rendelést kívánok ép elmével tenni. 1- o. A házamat hagyom János és Mihály fiaimnak, hogy egyenlőképpen osztozzanak. 2- do. János fiam tartozik oda adni Mihály fiamnak tőlem hagyott nyoszolyát, köszörűkövet, szekercét, egy jó asztalommal pedig osztozzanak egyenlőkép­pen. 3- tio. Amely 106 Renes forintokkal pedig Kis Mártony tartozik, hagyom a kisebb fiamnak, Mihálynak. 4- to. Említem azt is, hogy említett Mihály fiamnak Lénárt Andrásnál vagyon 50, n. Banó János úrnál pedig 60 Renes forintja. 5- to. János fiam pedig az üst helyett Panna leányomnak vegyen egy vasfazékat. 6- to. Egy nyoszolyámat ágyastól együtt hagyom mise szolgálatokra a lelke­mért. 7- mo. A háznak árábul Panna léámnyomnak vegyenek János és Mihály fiaim egy szoknyát. 8- vo. Ide teszem azt is, hogy János fiam Mihály fiamnak tartozik, 3 forinttal 30 xr-ral. A két fogas közül pedig egyiket János, másikat Mihálynak hagyom 4 tényérral együtt. Az én jelenlétemben, úgymint Ördög János. Per me Franciscum Barát subjudeicem m.p-ria. A hátlapon más írással: Farkas Jánosné testarnentoma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 13. 1780., Nro. 13. Egylapos irat, eredeti. 520. MIKUTEL ÁDÁM TESTAMENTUMA 1781. január 6. Én, Mikutel Ádám Isten ő szent felségétől súlyos nyvalyákkal látogattatván, és nem is lévén már semmi reménységem gyógyulásom felől, minekelőtte lelkemet ahonnan vettem, testemet pedig a föld gyomrának adnám, csekély javacskáimról kívánok ily rendelést tenni. Vagyon egy téli decemberem, egy új setét nadrágom, egy viseltes dolmá­nyom, egy viseltes kanavász lajbim, három új ingem, két viseltes lábravalóm, ój nyakravalóm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom