Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

ÖZVEGY MÁNYOKI ISTVÁNNÉ, BANÓ KATALIN TESTAMENTUMA 1778. november 17. Én, Bano Katalin, Mányoki Istvánnak elmaradott özvegye, Istennek látogatásábúl súlyos nyavalyákkal megterheltetvén, még ép elmével lévén, csekély javaimrul e mód szerént kívántam rendelést tenni. 1- o. Vagyon egy házam, amelyben lakom. Egy darab kertföldem a Város­földin, amelyet Csorba Antal szántogatott mindeddig. 2- 0. Tartozik Bano Mihály uram a szőlőm árában 15 forinttal. 3- 0. Mivel pedig tőlem származott soccessorim nem maradnak, akiknek tes­táljam javaimat, hagyok a méltóságos földesuraságnak 30 forintot. Hagyok az ój templomnak építésire 30 forintot. 4- 0. Ami pedig ezeken kívül és az tisztességes eltakarításomon kívül marad, amidőn a kertföldem, házam és abban lévő házhoz tartozó eszközeim eladód­nak, adódgyon a három rendbeli szerzeteseknek szentmisékre egyenlőkép­pen, kivévén az ágyambeli eszközeimet, hagyom a vélem lakozó sellérem­nek. Actum Kecskemét 17. 9-bris 1778. Rendeltem ezen testamentális dispositomat ezen becsületes convocatus előtt, úgymint: Szeles János. Per me Alexandrum Fekete judicialiter exmissum subjudicem. m.p A hátlapon más írással: 1778. 17. 9-bris. Banó Katalin. Mányoki Istvánné testarnentoma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Ease. 1. No. 4. 1778., No. 3-o. Egylapos irat, másodpéldány. 423. ÖZVEGY CSIZMADIA KIS GYÖRGYNÉ TESTAMENTUMA 1778. november 26. Én, néhai Istenben megboldogult Csizmadia Kis Györgynek felesége Isten­nek látogatásából súlyos nyavalyákkal megterheltetvén, még ép elmével va­gyok, csekély javaimról kívántam ily rendelést tenni. 1- mo. Csizmadia Kis György fiamnak és Kotsi Antalné leányomnak hagyom a házamat oly móddal, hogy menjen becsüre az ház, és a becsű szerént tartoz­zon felit letenni Csizmadia Kis György fiam Kotsi Antalné leányomnak. 2- do. Vagyon két ökröm, áztat hagyom Csizmadia Kis György fiamnak oly móddal: 12 forintot adjon a takarításomra, a két ökröt pedig hagyom Csizma­dia Kis György fiamra örökösön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom