Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

nosné két leányim, kiket tisztességesen kiházasítottam. Most csekély javaim iránt teszek ilyen utolsó rendelést. 1- o. Ha a fiam az édesannyát a Sz. Istennek parancsolattya szerént holtig megbecsüli, igaz jó fiúi engedelmességgel élelmit beszerzi, táplálni, és ma­gának különös erszényt tartani nem fog, tehát házamat, szőlőmet egyaránt bírhatja az édesannyával. Ha pedig akar a fiam, akar a menyem engedetlen­sége miatt feleségemnek becsülete előttük s lelki békessége nem lenne, és egymással nem lakhatnának, tehát akkor a feleségem szabadon űzze el házátúl holtáig a fiamat, az szőlőbül is csak a gunyhó mellett való egy pasztát adja a fiamnak engedetlenségiért. 2- 0. A fent nevezett két házas leányimnak a feleségem és a fiam az én holtom után adjanak 30 forintot, azaz 15 és 15 forintot apródonként, amikor mint tel­hetik tőlök, akar a szőlő termésibül elégítsék 30 forintig. 3- 0. Az új templom számára is az én holtom után feleségem és fiam adjanak tíz forintot. Ezen tesetamentomtételben nemzetes bírák uraiméktúl rendeltek az alább ne­vezettek voltak. Kecskemét anno et die ut supra. Jelen volt Domokos Ferenc +. Jelen volt Gyarmati Jonathan m.k. Coram et per me ad hunc actum deputatum Johannem Balla m. p. p.t. commissarium. [Más írással készült kiegészítés:] 1780. 5. Maii. Oláh András Dávid Jánosnénak 5 forintot azelőtt pedig tízet letett, úgy Pálinkás Dávidnénak is 15 forintot megadta ezelőtt három eszten­dővel. Nemkülönben az új templomra hagyott 10 forintot Szekeres András gondvi­selő úrnak is effective megadta. Signatum Simon Martinkovics. A hátlapon azonos írással: Oláh Lőrinc testarnentoma de anno 1775. 25. Octobris. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. I. No. 40. 1775., Nro. 43-o. Egylapos irat, eredeti. 300. SARKAY ROZÁLIA TESTAMENTUMA 1775. október 27. Anno 1775. 27-ma 8-bris. En, Sarkay Rosalia Istennek látogatásábúl súlyos nyavalyák alá vettetvén, csekély javaimrul intézést kívánok tenni. 1- mo. Elsőben hagyom házamat Ádám fiamnak fél füntussal kamrátul fogva pedig é megmaradott fontost (fundust) hagyom az uramnak azért, hogy az uramnak és a fiamnak házasítsák ki Rusa leányomat tisztességesen . 2- do. A mentémet és egy szoknyámat Rusa leányomnak. 3- 0. Házi eszközöm pedig legyen az uramé és a fiamé igenlő képpen. A me­szes gödör az is legyen igenlő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom