Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

CSECSEI GYÖRGY TESTAMENTUMA 1775. január 19. Én, Csetsei György Istentül súlyos nyavalyával meglátogattatván, melyre nízve e kevés javaimrul e következendő dispositiomat teszem. 1- mo. Vagyon három paszta szőlőm, amelyekbül hagyok a feleségemnek két pasztát még él, éljen belüle, ha meghal pedig a feleségem, becsültessenek meg, a szőlő fele az én lelkemért, fele az asszonynak lelkiért szentmise szol­gálatra adassék. 2- do. Ezekután pedig, ha mustoha fiam leteszi a böcsült árat, tehát lögyön az üvé, hogy az én atyámfiai ne ellenkezhessenek érte, mért azért, hogy az ő szárnyuk alatt nyukszom mög. 3- tio. A harmadik, nagyobb paszta szőlőmet pedig az ütetéssel együtt, ha möghalok mingyár böcsültessék mög, ha szükséges a feleségemnek, tehát váltsa hozzá, ha pediglen nem váltja, lögyön azé, aki leteszi illendő árát. Ezeknek az árát pediglen hagyom takarításomra és szentmise szolgálatokra az három templomban. 4- to. A föllyebb említett nagyobb paszta szőlőmnek és ütetésemnek az árábul hagyok az új templomra tíz flo. 5- to. Az ültetés mellett egy kis darab parasztföld, amelyet most is utolsó vé­gemen magaménak tartok, hogy azután is az atyafiak ne ellenkezhessenek érte. Mindezekbül pedig az én feleségemmel az atyámfiai ne törvénykezhes­senek. Ezen testamentomtételben jelen voltunk: én, Perriger József, én, Lenart Mi­hály et subjudex Andreas Balog. Anno 1775-to die 19. Januarii. A hátlapon azonos írással: 1775-to Cetsei György testamentumtétele, die 19. Januarii. Más írás­sal: 1775. 19-a Januarii. Csécsi György testarnentoma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 5. 1775., No. 5-o. Egylapos irat, eredeti. 265. ÖZVEGY TÓTH JÁNOSNÉ, SZÍVÓS JUDIT TESTAMENTUMA 1775. január 20. Én, Szívós Judit, néhai Tóth János özvegye látván életem véginek közellétét, világi javaimról successorim között következendő rendelésemet teszem, l-o. Vagyon százhúsz útból álló két paszta szőlőm, ez mivel ősi, a fiam és leányim között egyenlően osztódjék. Amely három pasztából álló szőlőt bol­dogult urammal együtt kerestünk, áztat egyenlő jussal az fiam és leányim közt még éltemben felosztottam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom