Kecskeméti testamentumok II. 1768–1781 - Forrásközlemények 5. (Kecskemét, 2003)

BEVEZETŐ

kos, egy derékaj, egy dunna, ami forintom vagyon is mindenek legyenek az neveletleneké. Actum Kecskemét, 19. Mártii. 1772. Minekünk jelenlétünkben: polgár Kis István, Szokolai Sámuel. A hátlapon más írással: 1772. Zoka Panna, Szabó Nagy Istvánné testamentuma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: Fasc. 1. No. 12., No. 15-o. Egylapos irat, másodpéldány. 148. VIDA ISTVÁN TESTAMENTUMA 1772. március 22. Anno 1772. die 22. Mártii. Én, Vida István jó Istenem kegyelmességébül már 80-dik esztendőmhez közelítvén, az mostani erőtlenségem miatt is halandóságomat szüntelenül elmémben forgatván, mivel kétrendbeli már férjhez adott leányaim vágynak, kevés javaim iránt feleségem, Basa Erzsébet és említett maradékim között ilyen utolsó rendelést kívántam tenni. 1-mo. Az házamnak portája igaz dolog, hogy még édesatyámnak, Vida Mihálynak régi eleirül maradott reánk, de valami épület most rajta találtatik, mindazt magam építtettem, úgymint az páter piaristák felől való házat elsőbb feleségemmel, a mellett való kamorát ismét, és a Déllő felől való új két szobát konyhájával, a mellett lévő istállóval s színnel mind utóbbi feleségemmel csináltuk. Ezen kívül valamennyi szőlővel birok, mind az is e mostani felségemmel úgy szerzettem, hogy midőn őtet elvettem, ki akkor Agótt András özvegye volt, hozzám hozott édesítyjárúl maradott készpénzt 12 forintot, házat kamorával, melynek egy darab portájat 30 forinton, kamoráját 30 forinton, házát 40 forinton, egyik szőlejit 210 forinton, másik szőlejit 285 forinton eladogattuk, ezekbül kezemhez jött hatszázhét forint. Mindezeket épületekre és szőleink javítására s vételire fordítottuk, és éldegéltünk is. Ide teszem, lehetett több is, de mondok száz véka búzát, melyet hozzám hozott és magunk élelmire fordítottunk. Vagyon még egy darabka homok földem Talfájában, melyet az édesatyám élő szóval e mostani feleségemnek, Basa Erzsébetnek holtig bírni testált. Midőn ennyi hozzá hozott javait elgondolom, megvallom, annyira segített ezen feleségem, és 33 esztendőktül fogva oly hív társam volt, hogy mindenemet néki tulajdonítom Isten után, azért is akarom, s rendelem, hogy míg felségem él, házamban, szőlő és mezei kert örökségimben mint sajátjában, azaz nagyobbjára az ő pénzin szerzett javakban holtig lelke csendességére maradhasson. Sem egyik, sem másik leányom, mennyivel inkább vejeim vagy unokáim ne háborgathassák. Sőt mindezekrül az ősi Talffáji kerten kívül szabad tetszése szerént testamentomat is tehessen.