Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)
1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655
kern adjon az engemet illető javaimbul 50 szentmisékre valót úgy, hogy azokbul szolgáltasson Budán a J. T. beli P. I által négyet, a többi pedig Kecskeméten, felit a páter franciscanusok, felit pedig a páter piaristák által, ha mint lehet, avagy ha mindnyáját is még éltemben. 2o. Hagyok másodszor a Szentháromság congregátiojára, nem különben a Boldogságos Szűz skapularisták szent Ferenc és a fájdalmas Szűz congregátiojára egy és egy Rh. forintot. 3- 0. Hagyom és parancsolom, hogy az három leányimnak adjon az említett fiam egy rúgott borjút és egy egy pár juhot, vagy ha tetszik azok árát. 4- 0. Nekem részemre esett szőlőm fele termését fent nevezett Antal József fiam tartozzék még élek nekem szabad rendeletem alá kiadni és engemet, édesanyját fiúi tiszessége szerént böcsölni, tartani, és eltakarítani, holtom után pedig minden javaim maradjanak engemet utolsó szükségemben felsegítő jó fiamnak, Antal Józsefnek örökösen. 5- 0. Noha Antal Mihály kisebb fiam nagyobb részint engemet illető, s nekem osztályban esett javaimmal maga töltözött, mégis anyai kegyelmességemböl hagyok, és öregebb fiam adjon neki egy pár juhot, vagy annak árát. 6- 0. Utolszor vagyon egy tehenem, melyet vettem, Antal József fiam akarom és hagyom, hogy ezt adja el nevezett fiam és annak árát mentül hamarább adja még életemben szentmise szolgáltatásért. Anno et die ut supra. Per nos exmissos et requisitos testes Andreám Szekeres j. oppidi et Farnciscum Virag s. j. oppidi. A hátlapon azonos írással: 1767. Bako Judit testamentom levele, Antal Mihályné. Eltérő írással a következő jelzet található: fasc. 1. No. 4. 1767. Egylapos irat, korabeli másolat. 450. ÖZVEGY GYURÁSZ TAMÁSNÉ, DÉKÁNY ERZSÉBET TESTAMENTUMA 1767. szeptember 28. Anno 1767. 28-a 7-bris Kecskeméten. Én, Dékány Erzsébet, néhai Gyurász Tamás uramnak meghagyott özvegye, Istennek bölcs rendeléséből súlyos betegségbe esvén, de ép elmével és okossággal bírván, Istentül nékem adott, s osztályban esett kevés javaimrul tettem ilyen rendelést. 1- ször. A Szentháromság kápolnájára hagyok egy tehenet. 2- szor. Boldogasszony látogatása kápolnájához egy kanca lovat, vagy annak árát. 3- szor. Tisztelendő páter piarista atyám uraiméknál torony alatt levő Krisztus szenvedése kápolnácskájára szentmise szolgáltatásért hagyok egy tavalyi borjút.