Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)

1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655

320. BÍRÓ ANDRÁS TESTAMENTUMA 1762. augusztus 3. Anno 1762. die 3-a Augusti. Én, Biró András az halálhoz készülgetvén, minekelőtte elmennék, hogy ne lennék, elmaradandó javacskáimbúl (ép elmével lévén) ilyetén rendelést teszek. 1- mo. Az mely Fodor Ferenc szőleje felé lévő, az második feleségemtől pénzen megvett egy paszta szőlőm vagyon, minthogy míg nyavalygok, gondviselése nélkül szűkölködöm, Juhász Panna mostani feleségemnek fiúrúl fiúra bírni hagyom. 2- 0. Juhász Panna feleségemnek Molnár János 14 esztendős gyermeke, amely kilenc út idei ültetés szőlőt vélem együtt csinált, a most említett gyermekének hagyom úgy, hogyha az édesannyával véle tűr, s véle megmarad, ha pedig valami okon elhagyná, mind a kilenc út szőlő, mind pedig a veteményes föld az édesannyára szálljon. 3- 0. A középső pásztábul az méltóságos uraságnak hagyok 17, id est tizenhét út szőlőt, ezen kívül az jövő szőlő terméséből 12 akó bort. Ha pedig addig nyújtaná az Úristen életemet, magam még életemben az idén meg fogom adni. 4. A most említett középső paszta szőlőnek illendő árával Biró Tamás öcsém uramat megkínálván, ha meg akarja tartani, légyen ő kegyeiméjé, ha pedig meg nem tartván, az feleségem veje válthassa magához. Mely paszta szőlőmnek negyed részinek ára a méltóságos urságot illesse, a többi része pedig illyen mó­don osztassék fel az kápolnákra, l-o Szentháromság kápolnájára 2 forint. 2-o. Mária kápolnájára 3 forint. Homoki kápolnára 2 forint. Szent Miklós templomában lévő Boldogságos Szőz oltárára 2 forint. Az Apostolok kápolnájára 2 forint. 5. Az házamat mindenestül hagyom feleségemnek, de ha szükség úgy hozná, adja el s éljen belőle. 6. Ha mi pénz pedig megmaradna, azon pénznek felét az páter franciscanusoknak, felét pedig a páter piaristáknak hagyom szentmise szolgál­tatásért. Coram me subjudice juniore Stephano Rozgony mp. Coram me Josepho Dékány subjudice m.p. A hátlapon más írással: 1762. 4-a Augusti. Biro András testamentuma. Eltérő írással a következő jelzet található: fasc. 1. No. 5. 1762. Egylapos irat, korabeli másolat. A végrendelethez mellékelve Bíró András és Szita Katalin 1760. január 7-én kelt végrendeletének szövege. L. ott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom