Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)

1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655

4- 0. Házamat, szőlőmet, marhácskáimat és találtató minden jószágomat hagyom Borsos István, Borsos Mihály fiaimnak és Borsos Katalin nyomorult hajadon leányomnak egyenlőképpen, úgy mindazonáltal, hogy [feleségem] míg özve­gyen nevemet fogja viselni, az házamban lakhasson, élelmére penig ha együtt a gazdaságban nem maradhatna, a szőlőből hagyom a szekér út mellett Kelemen szőleje felől levő ötvenöt út szőlőt, mellette levő veteményfölddel, abban lévő gyümölcsös fákkal. Hogyha penig nevemet változtatni fogja, mind azok gyerme­keimre visszaszáll]'anak, kik is feleségemet akkor harmic Rh. forinton kész­pénzzel elégítsék ki. 5- 0 Vagyon 75 forint készpénzem, abbul Küllei József úrnak 5 ft. adósságot, feleségemnek 12 1/2 forintot fizessenek ki, a többi közönséges szükségekre egyenlőképpen költsék. A szőlőmnek az idei termésének felét hőséges gazda­asszonyságáért feleségem vegye el. Ha penig Borsos Ilona leányom már megal­kudott ősi szőlőbeli részét odaengedi, 13 forintot adjanak néki. Ezen rendelésemet előttem hallatós szóval elolvasván, helybenhagyom, és reszkető kezem keresztvonásával megerősítem. Kecskeméten, 24-a Augusti 1759. + Banyai Mihály város hites polgárja előtt. Per me Gregorum Tóth exmissum m. p. Czirkátor Mihály jelenlétében +. A hátsó oldalon más írássá: 1759. 25. Augusti in archívum tenoré intranserto ralatum. Signatum per Simonéin Martinkovics iur. notar. Újabb írással: Borsos István testamentuma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatók: No. I. 1759., No. l-o. 1759., Fasc. I. Egylapos irat, eredeti. 252. KÁROLYI SZŰCS JÁNOS TESTAMENTUMA 1759. augusztus 30. 1759. die 30. Augusti. Én, Karolyi Szőcs János míg ép elmével lévén kívántam magam élő nyelvemmel cselédim között testimonialis dispositiot tenni ilyetén képpen: 1. Első feleségemtől való három férfiú gyermekemnek hagyom a belső legna­gyobb szőlőt. 2. Mostani feleségemnek három gyermekeivel együtt hagyom a többi szőlőmet. 3. Házam, kertem, két ökör egy tinó, három ló kocsistul, egy borjas tehén minden házi igassággal együtt feleségem s két féle gyermekeim között mennyen közre. Kecskeméti reformata ecclesianak tartozom 100, id est száz renensis forintokkal. Ugyanezen ecclesianak 5 és fél forintokkal. Ismét tiszteletes Szalontai Pál úrnak 40 tallér. Szabadszállási reformata ecclesianak 50 r. forintokkal. Ismét Rusa Görögnek tartozom 8 r. forintokkal, melyet férjhez ment leányomra költöttem. Ezen feljegyzett adósságim feljebb írt javacskáimbul fizetődjenek ki. [Más írással kiegészítve:] Referálták ezen testamentumot Bányai Mihály és Kosa Gergely esküdt polgárok, kik előtt tette a testőr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom