Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)
1. SZABÓ MIHÁLY TESTAMENTUMA 1655
DOMÁNY GYÖRGY TESTAMENTUMA 1739. Én, Domány György az Úristennek látogatásábul elnehezedvén, akarok testamentomot tenni az Úristentül vett javacskáiból ily renddel: 1. Hagyok szentmise szolgálatra az barátoknak két borjas tehenet. 2. Hagyok hét borjas tehenet az fiamnak. Emellet vagyon három harmadfűre kelő és hét tavalyi. Ismét vagyon ezek mellett két ökröcském is, melyek legyenek az fiaméi két lovammal s kocsimmal együtt. 3. Az házamat, szőlőmet és az kertemet hasonlóképpen hagyom az fiam számára. 4. Ismét hagyok szentmise szolgálatért az páter piaristák számára hat forintokat. 5. Adok Barát Gergely ipam uram kezében két borjas tehenet és húsz tallérokat, az melyek legyenek Csibe János számára. 6. Takarításomra hat forintokat. 7. Hagyok tizenkét forintokat, az melyek legyenek az fiaméi. 8. Ha peniglen az én fiacskámnak halála történik, hasolóképpen azon jószág az örökség maradjon ugyan az barátok és piaristák számára szentmise szolgálatért. Ezen testamentum tételben jelen voltának ezen becsületes emberek, úgymint Barát Gergely uram, Hajagos Ferenc uram, Takács András uram. Utoljára hagyok az szolnoki barátok számára egy hordó bort, mely leszen tíz akós, mise szolgálatért. [Más írással:] Satis factum est ad omnia puncta praeter hortum. [A végrehajtás minden pontra vonatkozóan megtörtént, kivéve a kertet.] A hátsó oldalon más írással: Domány György testamentuma. Eltérő írással a következő jelzetek találhatókNo. 27. 1739., 1739. Nro. 27-o., Fasc. 1. no. 27. 1739. Egylapos irat, eredeti. 122. KÖLLŐ ANDRÁS TESTAMENTUMA 1739. Anno 1739. Én, Köllő András ezen betegágyamban testatiot teszek úgymint böcsületes emberek előtt Kovács Mihály, Kis György, Darányi István és Birom Albert előtt Elsőben ágyamban ajánlom magamat az én anyámnak a földnek, lelkemet pedig az élő Istennek. Szentháromság páter piaristák egyházára forintot 10. (Solutum). Szent Miklós egyházára forint 10. (Solutum). Belső Mária kápoljára forint 10. (Solutum.) A külső Mária kápolnájára forint 10. (Solutum). Az Szentháromság kápolnájára forint 10. (Solutum).