Kecskeméti testamentumok I. 1655–1767 - Forrásközlemények 4. (Kecskemét, 2002)
ugyanis még rendkívül bizonytalanok a helyesírással kapcsolatos szokások. Ehhez járult, hogy a végrendelkezők kívánságát rögzítő személyek és az eredeti végrendelkezésekről készült másolatok készítőinek íráskészsége, műveltségi szintje is erősen eltérő volt. A kimondottan kezdetleges, a feltűnően nehézkes írások, az olykor durva kézvonások alig kiolvasható, szétszóródó írásjelei éppúgy előfordulnak, mint az igen esztétikus, átlagon felüli intellektusról tanúskodó gyakorlott, szinte kalligrafikus kézírás is. A rendkívül szépen és szabatosan fogalmazott, igen jól szerkesztett testamentumok ritkaság számba mennek. Sokkal inkább általánosnak mondható, hogy a fennmaradt iratok készítői, illetve másolói nemcsak a szabatos fogalmazás készségének voltak híjával, hanem gyakorta a központozást, sőt a betűvetést illetően is komoly zavarban lehettek. Éppen ezért, mivel sok esetben betűkihagyásokkal, a ragok, szóvégek elhagyásával, sőt nem ritkán betütévesztésekkel, különálló szavak gyakori egybeírásával is találkozunk, a betűhív közlés akár értelemzavaró is lehetne azok számára, akik a korabeli írásos források sajátosságait nem ismerik, az írott emlékek nyelvezetében nem elég járatosak. A nagybetűket, mivel ekkor teljesen találomra használták, a mai helyesírási szabályzatnak megfelelően alkalmaztuk. Ezek figyelembe vételével is fokozottan törekedtünk arra, hogy minél hűbben tudjuk követni az eredeti szövegezést. Ezért a családneveket mindenkor, de sok esetben a személyneveket is betűhíven közöltük. A helyneveket ugyancsak eredeti formájukban hagytuk. Megtartottunk minden olyan jegyet, amelyet következetesen használtak akár csak egyetlen testálás során is. Ezek akár í-ző, illetve az ő-ző nyelvjárásokra is utalhatnak. Tekintettel arra, hogy a latin nemcsak a hivatalnokok nyelve volt, hanem 1844-ig Magyarországon a hivatalos nyelv is maradt, érthetően igen sok esetben találkozunk latin szavakkal, illetve latin szavak magyar ragozásával. Csaknem általános, hogy főleg a jogi szakkifejezések latinul jelennek meg. Főleg a XVIII. század derekától kezdve a végrendeletek záradékát, a levéltárba történő utalását, a hagyatékkal kapcsolatos későbbi döntések eredményét sorra latin nyelven rögzítették. A kor latin és magyar nyelvű szövegeiben általánosan használt rövidítéseket a kiadási szabályzatnak megfelelően feloldottuk. A sérült vagy hiányos, esetleg javított szövegrészekre, régi kifejezések mai megfelelőire, az esetlegesen szükségessé vált tájékoztatásra [ ]-ben történik utalás, illetve a hiányt pontozás jelzi. A bizonytalan olvasatra [?], a tollhibára, az esetleges logikátlan vagy nyelvtani egyeztetés nélkül fogalmazott, ezért az olvasást zavaró részekre (sic!) jelzés utal, bár ezt inkább csak az egészen kirívó esetekben volt célszerű alkalmazni. A jobb szövegértés érdekében elkerülhetetlen kiegészítések ugyancsak [ ]-be kerültek. Tekintettel arra, hogy a közelmúlt évtizedeiben több feldolgozás készült Kecskemét gazdasági, társadalmi és kulturális életéről, szükségtelennek érződött itt egy ilyen irányú áttekintés. Ezekről az érdeklődőnek Lisztes László hézagpótló bibliográfiája 12 , a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat LevéltáráLISZTES László, 1996.
