A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveinek töredékei II. 1712–1811. - Forrásközlemények 2. (Kecskemét, 1998)

Szövegközlés

Insurrenctio befejeztével az itt fekvő nemes Palatínus lovasezred ezredes főkapitánya, Illésy Sándor 1810. szeptember 8-án osztotta ki a francia háborúkban hirelt vitézeknek az elnyert érdempénzeket. Az ünnepségre a magistratust is meghívják. A kitüntetett vitézeknek a vá­ros 5 forintot, 2 font húst, 2 itce bort adott ez alkalommal, a katona­ság megvendégelésére pedig a tiszteknek 2 font húst és 2 itce bort, a közvitézeknek pedig egy font húst és egy itce bort rendeltek adni. Tjk. 1810. 576. sz. - Sz. fv h. 1810. (Barátok foka a pusztaszeri Tiszaréten, valószínűleg a parti rész.) Tjk. 1810. 581. - Sz. fv h. 1810. Az insurrektióhoz a város helyett magukat önként ajánló idegen mesterlegényeket a lakosok közé beveszik s mivel ezzel a város lako­si nevezetes számmal szaporodtak, az idegenből jövő Lakó Mihály, Urbán György és Ivanits János csizmadia legényeket Lakosnak fel nem veszik és semmisnek jelentik ki a céh által a céhbe történt felvé­telüket is. 1810. 927. sz. - Sz. K.j. 1810. A kurta falkáknak még az olyan kupetzek által való tartások is, kik­nek semmi élő fôldjôk nintsen, anyira el hatalmazott, hogy medő Ju­haikat sem ősszel sem tavasszal Nyájakra a Juh Járásba ki nem vervén, ez által a Nyomásokon és belső földeken a Járó és Igavonó Jószágot eledelüktül meg fosztják azért szoros büntetés alatt rendel­tetik. Hogy senki akinek éló Földje nintsen semmi idő szakaszban, és semmi szin alatt Juhot tartani ne bátorkodjon, a földel biró Gazdák pedig a régi szokás szerént Czimboraságba össze állván Juhaikat nyá­jakra ki verjék, és előre Juhászszaik számokra Faszust váltsanak, külömben ha Pasus nélkül tsavarogván a Város emberei által meg ka­pattatnak ott mindjárt 12 páltzákkal fognak meg fenyíttetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom