A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveinek töredékei I. 1591-1711. - Forrásközlemények 1. (Kecskemét, 1996)

BEVEZETŐ

költségvetés készitése. Ezeket a th. mérnöki hivatal elkészítette és bemutatja. Az iratokat a fedezet biztosítása céljából szükséges intézkeddések megtétele végett a pénzügyi osztálynak adom ki azzal, hogy a fedezet biztosítása után tegyen jelentést, hogy a munka folyamatba tétele iránt az intézkedéseket az V. ügyosztály előadásában mielőbb megtehessem. A kohárymajori vadászháznál tervezett bővítési és átalakítási mun­kák elvégzését több fontos körülmény indokolja. Esetleges légó. fellazítás esetén itt kerülnének elhelyezésre a legfontosabb levéltári és anyakönyvi anyagok, de ebben az épületben történnék gondoskodás egyes hivatalok és intézmények elhelyezéséről is. Épen ezért a meglé­vő pincéket át kell alakítani, azokat hézagmentes burkolattal kell ellát­ni, a pincefalakat megfelelően szigetelni kell, de gondoskodni kell megfelelő biztonsági felszerelésükről is. Mivel a meglévő férőhelyek nem elegendők a kivánt célokra, a már meglévő épület egyes részeit a célnak megfelelően át kell alakítani és bővíteni is kell. Az átalakítási és bővítési munkák elvégzése következtében megfelelő pince-részek állanának a feltétlenül megőrzendő anyag elhelyzése céljára rendelke­zésre, de gondoskodni lehetne e munkák elvégzése következtében ar­ról is, hogy a fellazítás miatt ide kihelyezendő hivatalok és intézmények megfelelő helyiségekkel legyenek ellátva. Értesítendő: a pénzügyi osztály. Kecskemét, 1944. március 7. Laczy előadó Dr. Liszka polgármester" 5 Az ügyben kb. öt héttel később az alábbi végzés született: "Kecskemét thj. város polgármesterétől. 8951/1944. V. sz. Tárgy: A koháriszentlőrinci vadászháznál szük­séges átalakítási és karbahelyezési munkák egy részének elvégzése. fl. A koháriszentlőrinci vadászháznál a mult évben végzett átalakítási munkákra beillesztett költségvetési fedezetből 10646 P felhasználatla­nul maradt, miért is 40961/1943. V. sz. alatt kiadott határozatommal utasítást adtam arra vonatkozóan, hogy ez a fel nem használt összeg az 1944. évi miniszteri tárgyalás alkalmával mind bevételként mind kiadásként illesztessék be. Ez az összeg a már régen tervbe vett mun­kák fedezetéül szolgál. A légó. fellazítással kapcsolatban azonban szüksége merült fel, hogy a vadászháznál sürgős átalakítási munkák foganatosíttassanak. Miután ezek a munkák halasztást nem szenved­hetnek, utasítom az építési ügyosztályt, sürgősen hozassa karba a va­dászháznál lévő mind a három pincét, valamint a melléképületben 5 Az előadó teljes neve Laczy Pál, a polgármesteré pedig Dr. Liszka Béla.

Next

/
Oldalképek
Tartalom