A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveinek töredékei I. 1591-1711. - Forrásközlemények 1. (Kecskemét, 1996)

BEVEZETŐ

lelhető forrásanyag távolról sem szokványos, a megszokottól több te­kintetben is eltér. Az okok ismertetéséhez az átlagosnál hosszabb be­vezetőre van szükség. Vidékünket ért igen súlyos háborús pusztítások és az e tekintetben nem kevésbé katasztrofális elemi csapások következtében a XVI-XVIII. századi írott emlékeink rendkívül hézagosak. Megyénk városainak többsége, bár sok száz esztendős múltra tekint vissza, nem rendelke­zik XVIII. század előtt keletkezett saját irattal, és még a szerencséseb­beknek mondhatók is az elemi csapások következtében még a szabadságharc előtti másfél évszázadra vonatkozó irataik többségét is elvesztették. Éppen ezért közülük nemegynek írott emlékei alig mutat­nak túl századunkon. A kisebb települések sorsa e tekintetben még lehangolóbb eredményeket hozott. Kecskemét város szerencsés kivételnek mondható e tekintetben, de sajnos a második világháború ennek levéltárában is pótolhatatlan károkat okozott. Ugyanis a város vezetői a kormányszervek kívánságát is figyelembe véve, és a légitámadásoktól való félelem miatt 1944-ben úgy döntött, hogy a városból biztonságosabb helyre kell menekíteni a legfontosabb kulturális értékeit. Ennek értelmében részben a Múze­um, részben a Levéltár legfontosabbnak, leginkább értékesnek tartott anyagát eredeti tárolási helyükről kiemelték és biztonságosabbnak vélt helyre szállították, ahonnan azok soha nem kerültek vissza. Tekin­tettel arra, hogy ezekkel kapcsolatosan a megfelelő tájékoztatás hiá­nyában a város lakossága körében különféle értesülések keletkeztek, és kaptak szárnyra már 1944-45-ben, majd később ezek újabbakkal tovább bővültek, indokoltnak látszik, hogy az iratok sorsával kapcsola­tos legfontosabb dokumentumokat teljes terjedelmükben itt közzétegyük. 2 "Kecskemét thj. város polgármesterétől. 3 7715/1944. V. sz. Tárgy: A Kohárymajor-i vadászháznál bővítési és átalakítási munkák elvégzése. M. 4 A kohárymajori vadászháznál bővítési és átalakítási munkák elvég­zését vettem tervbe. A munkák elvégzéséhez szükséges összeg fede­zetéről gondoskodással kapcsolatban szükséges előméreti terv és 2 Tudtommal az itt idézett iratok jegyzéke nyomtatott formában teljes terjedelmük­ben még nem jelent meg. E jegyzék egy részét közzé tette: BÁLIMTMÉ MIKES Katalin: 1987. 161-162. Az itt idézett iratok levéltári jelzete: IV. Kecskemét Város Levéltára 1910. Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai 1944. 3301. sz., illetve XXI. 605. Kecskemét Város Polgármesteri Hivatalának iratai 3074/III./1947. A később idézett iratok is na­gyobbrészt Kecskemét Város Levéltárából valók. Ezért az egyes fondok teljes nevét nem tüntetjük fel csak az ettől való eltérés alkalmával, hanem csak a szám és betű­jeleket adjuk meg.. 3 Az iratok közzététele levéltártörténeti szempontból is indokolt. 4 Határozat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom