A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveinek töredékei I. 1591-1711. - Forrásközlemények 1. (Kecskemét, 1996)
BEVEZETŐ
BEVEZETŐ Legtöbb területi levéltárunk rendelkezik olyan irategyüttesekkel, amelyeket különleges becsben tart, mivel a magyar történetírás számára megkülönböztetet fontosságuk van. Intézményünkön belül a XVI. századtól a XVIII. század derekáig-végéig keletkezett iratokat kell e tekintetben elsődlegesen említenünk. Ezek ugyanis nemcsak a magyar politikai, gazdasági és társadalmi fejlődés folyamatának tudományos igényű feltárásánál váltak megkerülhetetlenné, hanem egy világbirodalom belső növekedésének és megtorpanásának természetrajzához is alapvetően fontos adatokat szolgáltatnak, illetve dokumentálják azt a rendkívül fontos folyamatot, amely a magyar rendi társadalom válságának elmélyülését jelenti. Két kiváló történészünk, a múlt században Salamon Ferenc, újabban pedig Szakály Ferenc mutatott rá, hogy a hódoltság területén "világtörténelmi curiosum" figyelhető meg, amennyiben itt a magyar állam, a nemesi vármegye és a magyar földesurak jogainak az érvényesítése a hódítók akarata ellenére fennmaradhatott 1 . Ehhez az alapvetően fontos megállapításhoz jelentős mértékben a Kecskeméten keletkezett írásos emlékek elemzése alapján jutottak el. Mások is érthetően igen nagyra becsülik ezeket az iratokat. Hegyi Klára, a hódoltság kori török és magyar források kiváló ismerője és feldolgozója ezzel kapcsolatosan így nyilatkozik. "A hódoltsági peremvidéki vármegyék közgyűlési jegyzőkönyvei és iratanyaga rengeteg olyan érdekességet tartalmaznak a hódoltsági nép életviszonyairól, kapcsolatairól a török és magyar szervekkel, amelyek semmilyen török forrásban nem bukkannak fel. Különösen értékesek azok a vizsgálatok, amelyeket a megyék a török hódoltatásokról, adó- és rabszedésről, robotról, bíráskodásról, különféle megnyomorító visszaélésekről készítettek...", majd így folytatja: "... az Oszmán Birodalom városai közül Kairótól Budáig csak Kecskeméten, Kőrösön, Debrecenben, Miskolcon, Gyöngyösön és Rimaszombaton maradtak jegyző- és számadáskönyvek. Ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy ezeket más hitű alattvalók a saját ügyeikről saját maguknak a saját nyelvükön írták, a dolog egyedisége még erősebb hangsúlyt kap. A birodalom városaiban még a török lakosság sem alakított autonóm szervezeteket, nemhogy a "hitetlen" alattvalók." Ezeknek a forrásoknak a közzétételével érthetően az egész magyar történetírásnak szolgálatot teszünk, mivel újabb és újabb adatsorokat tudunk nyújtani ezen évtizedek jobb megértéséhez, megismeréséhez. Ennek ellenére e kötet anyagának az összegyűjtése és publikálása feltétlenül indoklást igényel. Elsődlegesen azért, mivel az e kötetben 1 SZAKÁLY Ferenc: 1981. 10-17.
