Gyenesei József (szerk.): Bács-Kiskun megye múltjából 27. (Kecskemét, 2017)
TANULMÁNYOK - Gyenesei József: „A MAGYARORSZÁGI ZENEI ÜGYEK REFORMÁLÁSÁNAK TERVEZETE” M. Bodon Pál memoranduma a hazai zeneoktatás átalakításáról (Forrásközlés)
1 más kenyérpályán boldogulást keresők eddig is élveznek, s a zenei kontárokat a tanítástól törvényileg el kell tiltani. A zenetanítás kötelező képesítéshez kötésével a túltermelést bármikor szabályozni lehet, legrosszabb esetben a numerus clausussal.11 A zenetanítókra az alsóbb, a zenetanárokra pedig a középfokú tanítás bízatnék, s miután az utóbbihoz jóval kevesebb tanerő kell, a tanári képesítést szigorítani lehetne úgy, hogy a tanári cím viselésére ezután csak a szakmájukban igazán mesterek jogosíttassanak fel. A zene demokratizálása az iskolákat érintő kezdeményezésekben nem merülhet ki. A zeneoktatásügy rendezése csak hosszú idő után hozza majd meg a gyümölcsét, azért az iskola falain kívül meg kell teremteni a mai társadalom intenzív zenei nevelésére hivatott zenei szerveket: az ének- és zenekarokat. Tervezetem első részéből következik, hogy Kecskeméten a népiskolai énektanítással kapcsolatban 3-4 év múltával sok száz főből álló képzett gyermekkar áll majd rendelkezésünkre. E kar egymagában s esetenként a helyi műkedvelő férfikarokkal egyesítve lehetővé teszi a karének-irodalom remekeinek bemutatását. A professzionátus12 zenekarok állami szervezésére már az előző kormányok is tettek bizonyos kezdeményező lépéseket, s ezzel e kérdés fontossága elismertetett. A szimfonikus művek bemutatására és operaelőadások rendezésére módot nyújtó zenekar, továbbá az énekkarok együttes munkájával lehetne a vidéki zenei élet sivárságait megszüntetni, a zenei ponyvairodalom mételyező hatását eredményesen ellensúlyozni, s az ízlés nemesítésével odáig emelni a zenei közszellemet, hogy a világjáró művészeknek is nagyszámú megértő publikuma nevelődjék. A zenekarok kiválóbb tagjainak] bevonásával a zeneiskolák működése a zenekari hangszerek tanítására is kiterjeszkedhetnek [sic!]. A fúvós hangszerek technikája néhány év alatt könnyen elsajátítható, s így rövid idő múltán egyrészről műkedvelő munkászenekarok felállítására nyílnék mód - ami az alkoholizmus elleni küzdelemben többet jelentene minden más irányú mozgalomnál, - másrészről a fúvósok tanulására vállalkozó serdülő ifjúság előtt egy új kenyérpályát is megnyitna. Professzionátus zenekari zenészekké a vonós hangszereket tanuló növendékeket is ki lehetne képezni. A zenekarok szervezése tehát annyiban is állami érdek, hogy ide lehetne irányítani e munkaalkalom hiányában különben más pályákra gravitálók egy részét. 11 Numerus clausus: maximált, zárt keretszám. (Nem zsidóellenes értelemben használja a szerző a kifejezést.) 12 Professzionátus: hivatásos. __„A MAGYARORSZÁGI ZENEI ÜGYEK REFORMÁLÁSÁNAK TERVEZETE” - M. Bodon Pál memoranduma a hazai zeneoktatás átalakításáról 225