Bács-Kiskun megye múltjából 26. (Kecskemét, 2014)

Hlbocsányi Norbert: A KECSKEMÉTI KONZERVGYÁR ÉS A GAZDASÁGI ELIT KAPCSOLATA AZ 1911-1947 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN

zíciót, majd csak az 1933. május 10-i közgyűléstől kezdődően, amikor is Alfonz báró (1890-1986) elnök, Jenő báró (1887-1983) igazgatósági tag lett. Ez jelképes cselekedet volt, hiszen amúgy is Weiss tulajdonban állt a gyár. Báró Weiss Alfonzról közismert volt akkoriban, hogy hallgatag ember, fölöslegesen nem cseveg. Ifjúkorában édesapja, Weiss Manfréd szelíd gúnnyal sarkalta hallgatag fiát: „Most csönd legyen, mert Ali fog mondani egy mondatot.”*2 A kortársak véleménye szerint Alfonz pénz­ember, bankár alkat volt, testvére, Jenő pedig gyáros, jobban értett a gyárak működésének az irányításához. Mindketten tanult emberek vol­tak, műszaki végzetséggel rendelkeztek. Az 1933. május 10-ei közgyűlés döntött a székhelyváltozásról, a központ Budapestre a ferencvárosi Máriássy utca 1. szám alá került át. Az 1930-as években a Weiss-féle konzervgyár és a kecskeméti konzerv­gyár összemosódott, mind a tulajdonosi körrel, mind az igazgatósság- gal, cégvezetőkkel, mind a termékkel. A tulajdonosok-részvényesek, felsőbb cégvezetők ugyanazok voltak, központi irodái szintén meg­egyeztek. Előfordult az is, hogy kecskeméti konzervgyárban készített konzerveket a pesti konzervgyár márkanevével forgalmazták. A Weiss család első ismert őse, Baruch Weiss (?-?) pipakészítő, kereskedő volt, a családi mítosz szerint Csehország felől érkezett Pestre. Fia, Weiss (Weisz) B. Adolf (1805-1877) kereskedő (Produktenhandler), 1839-ben vette feleségül a gazdag Kanitz Évát (1816-1863), akitől hat gyermeke született, Dávid, Jenny, Antónia, Helén, illetve Bertold és Manfréd. Utóbbiak a magyar gazdasági életben fontos szerepet játszot­tak. A család kezdetben terménykereskedéssel foglalkozott. Az 1852- es pesti és budai útmutatóban (kalendáriumban) Weissék neve együtt szerepel Kohnerékkel és Mauthnerékkel.82 83 Az első családi cégük, az Weiss B. Adolf (Adolf B. Weiss) volt, ebből jött létre 1870-ben Weiss B. Adolf és Fia (Adolf B. Weiss & Sohn), majd 1882-ben a Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Konzervgyára. Ezt a gyárat Weiss Berthold (1845-1915) és öccse, Manfréd (1857-1922) alapították, korán felismer­ték az üzleti lehetőséget a konzervgyártás területén, amit az akkori Ti­sza Kálmán-kormány is támogatott állami kedvezmények révén. Hlbocsányi Norbert _____________________________________________________________________ 8 2 RADNÓTI József, 1929. 311-312. o. 83 Pester und Ofner, é. n. 71. o. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom