Bács-Kiskun megye múltjából 25. (Kecskemét, 2011)
Apró Erzsébet: BÁCS-BODROG VÁRMEGYE SZÉKHELYEI ÉS SZÉKHÁZAI
versenytárgyalás eredményéről.37 Abból az alkalomból pedig, hogy az épülő megyei székház tető alá került, augusztusban bokréta-ünnepélyt tartottak.38 Baja város közgyűlése viszont a következő év elején, 1924 februárjában tárgyalt és hozott határozatot az ingatlan átadásának feltételeiről, az átadott épületért és telekért kárpótlás címén kikötött 135 000 arany koronáról, abban az esetben, ha az ingatlan majd egyszer eladásra kerülne, és felhatalmazta a város polgármesterét a szerződés megkötésére.39 Az 1920-as években az új vármegyeháza beosztásáról, illetve a kaszárnya épületére utaló kapu feletti kronosztikonról is írtak az újságok.40 Még két évtized sem telt el nyugalomban, amikor megint a háború szólt közbe. A második világháború alatt a vármegye székhelye ismét Zomborba került. A vármegye székhelyének Bajáról való áttétele következtében, 1942 elején egyrészt szükségessé vált, hogy a hivatalok elhelyezésére szolgáló épületeket megfelelő állapotba hozzák, másrészt pedig hogy a kibővített hivatalok megindulásához minden irodai és egyéb szükséglet az ügymenet zavartalan vitele érdekében azonnal rendelkezésre álljon.41 A Zomborban lévő székház annyira el volt hanyagolva, hogy annak csupán azonnali és legszükségesebb tatarozása, egyes lakásoknak, helyiségeknek hivatali helyiségekké való visszaalakítása az előköltségvetés szerint 108 000 Pengőbe került. Ezek az átalakítások csupán a legszükségesebbekre korlátozódtak, hogy a hivatali ügymenet megindulhasson.42 Itt érdemes még kiemelni, hogy a központi hivatali létszám kb. a 37 „A Baján létesítendő vármegyei székház.” BBvm. HL. 1923. május 3. 49. o. Bács-Bodrog vármegye törvényhatóságának rendkívüli közgyűlése 1923. május 9-én, Baján. Alispáni előterjesztés. 38 „Az épülő megyei székháznál bokréta-ünnepély tartása.” BBvm. HL. 1923. augusztus 30. 131. o. 39 BKMÖL IV. 1401. Baja Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyv. 1924. február 23. 18 606 kig. 1923/12. kgy. jkv. 1924. szám. 40 „Az új vármegye palota beosztása.” Bajai Újság, 1924. aug. 20. 2. o. H. R.: „A múltak emlékeiből, Baja város monográfiája dióhéjban.” Független Magyarság, 1928. dec. 12. 3. o. („Hane tibi oppidum offert rex Franciscus tuis 1825”.). 41 „Kivonat. Bács-Bodrog vármegye törvényhatósági bizottságának 1942. évi január hó 29-én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből”. BBvm. HL. 1942. február. 19. 84-85. o. „50 jkv. 4010 alisp. 1942. szám. Tárgy: Alispáni előterjesztés a vármegyeháza és a vármegyei egyéb épületek tatarozása, továbbá a hivatalok felszerelésére szükséges kiadások hiteleinek biztosítása tárgyában. VEGHATAROZAT: Alispánunk javaslatát az előkészítő kisgyülés megegyező javaslatához képest teljes egészében tudomásul vesszük és a felszabadulás következtében felszabadult vármegyei s járási főszolgabírói épületek tatarozására, a hivatalok szükséges felszerelésére, átköllözködési költségekre, illetményekre s minden egyéb kiadásokra a szükséges 450.000 Pengő összeget megszavazzuk, alispánunk eddig tett összes intézkedését jóváhagyólag tudomásul vesszük s az így szükséges összeg fedezetéül az 1941. évben a felszabadult területekről befolyt többletbevételeket jelöljük ki. Ezen véghatározatunkat kormányhatósági jóváhagyásra a m. kir. Belügyminiszter Úrhoz felterjeszteni rendeljük. Jeten véghatározatunk, mint közérdekű a vármegyei Hivatalos Lapban közzéteendő azzal, hogy ellene a közzétételt követő 8.-ik naptól számított 15 napon belül a m. kir. Belügyminiszter Úrhoz intézendő, alispánunknál előterjesztendő fellebbezéssel lehet élni. Miről alispánunkat további intézkedés végett jegyzőkönyvi kivonaton értesítjük. Kmft. Jegyezte és kiadta: Lantos vm. főjegyző.” 42 „Kivonat. Bács-Bodrog vármegye th. Bizottságának 1942. évi január hó 29-én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből.” BBvm. HL. 1942. február 19. 84-85. o. „ [...] A székház a megszállás ideje alatt egyetlen egyszer sem volt tatarozva, legtöbb helyen nedves, szeméttel tele, régi hivatali helyiségei lakásokká alakítva, azokba egyszerű konyha tűzhelyek beépítve, cserépkályháinak ________________________________________Bács-Bodrog vármegye székhelyei és székhazai 93