Bács-Kiskun megye múltjából 24. (Kecskemét, 2010)
Sóber Péter: Olvasókörök bács-kiskun megyében, különös tekintettel a szakmári katolikus olvasókörre (1910-1949)
Sober Péter OLVASÓKÖRÖK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKMÁRI KATOLIKUS OLVASÓKÖRRE (1910-1949) Egyesületek és olvasókörök Az olvasókörök angol mintára szerveződtek és német hatásra terjedtek el hazánkban a XIX. század folyamán. 1867, vagyis a kiegyezés éve után a légkör egyre inkább kedvezett a különböző társasági formák elterjedésének. Azonban nemcsak a politikai légkör szabadabbá válása járult hozzá az egyesületek és velük együtt az olvasókörök számának növekedéséhez (hiszen a kettő lényegében együtt járt), hanem az igény is rendkívüli módon megnőtt az egyesülethez való tartozást tekintve. A két momentum együttes megjelenése eredményezte az egyesületek tömeges elterjedését az országban.1 Az olvasókörökben kezdetben napi- és hetilapok olvasása, előadások tartása, és természetesen a mindennapi gazdasági, politikai ügyek és események megtárgyalása folyt. Különösen fontos tényezőt jelentett valamely kistelepülésen egy-egy olvasóvagy gazdakör, hiszen az egész falu kulturális, gazdasági fejlődését, összefogását segítette elő. A dualizmus évtizedei tehát jelentős - pozitív - változásokat eredményeztek az egyletek újbóli elterjedésében és működésében. A gazdasági fejlődés és a jelentős társadalmi átalakulások hatására maguk az egyesületek is differenciálódtak. Ennél is jelentősebb volt az a hatás, hogy immár nemcsak a nagyobb városokban, hanem a kistelepüléseken is sorra alakultak a gazdasági, kulturális stb. egyletek, körök. Egyetérthetünk azzal a véleménnyel, miszerint „Az egyesületek jelentették a dualista Magyarországon a közéleti demokrácia egyik keretét. Ennek egyik legfontosabb biztosítékát az alapszabályok adták, meghatározva a jogokat és kötelességeket, a szervezeti hierarchiát, a rostákat és a szankciókat,”2 Ehhez csupán annyi kiegészítést érdemes tenni, hogy nemcsak a dualizmus korára, hanem a későbbi évtizedekre, így a Horthy-korszakra is kiterjeszthetjük e megállapítás érvényességét. Az egyesületek létrejöttéhez megfelelő törvényi háttérre volt szükség, amely azonban a korabeli Magyarországon csak részben volt meg. A gyülekezési és egyesülési szabadság nem volt törvénybe iktatva, annak szabályozására csak 1873-ban került sor egy körrendelettel. Ennek alapján az egyesületek engedélyezése a belügyminiszter hatáskörébe tartozott, a gyűlések engedélyezése pedig a helyi rendőrkapitánytól függött. Akiknek nem volt választójoguk - márpedig ebbe a kategóriába nagyon sokan tartoztak -, azoknak az egyesülési jogát korlátozták. 1 KOVALCSIK József, 2003. 393-394. o. 2 BŐSZE Sándor, 1987. 513-515. o. 88
