Bács-Kiskun megye múltjából 24. (Kecskemét, 2010)

Szabó Bence: Oktatás- (és) politika. Káderpolitikai kérdések Bács-Biskun megye közoktatásának területén (Az 1950-es évtized fordulója)

mondhatni hanyag munkáját, mely azt eredményezi, hogy az OB22 nem képes tisz­ta képet látni járási viszonylatban az oktatásról. De maguk az oktatási felelősök is komolytalanul veszik és talán nem volna túlzás azt mondani, hogy nem tartják szívügyüknek pl. a jelentések valóságnak megfelelő összeállítását”23 - olvasható a jánoshalmi járási pártbizottság oktatási értekezletének jegyzőkönyvében, de gyakor­latilag valamennyi járási, városi értekezleten is elhangzott hasonló tartalmú bírálat a politikai iskolák, tanfolyamok működésével kapcsolatban. A személyi döntések, kinevezések során az előírt körültekintés, a legnagyobb gon­dosság mellett is előfordultak hibák a gépezetben. Pedig az általános éberségi kam­pány során a minisztérium valamennyi megyei tanácsot óvatosságra, „az ellenség ügynökeinek" leleplezésére szólította fel, mivel „a tanfolyamokra nem egy helyen az ellenség is befurakodott [.. .]”.24 Sz. kiskunhalasi iskolaigazgatóról készült jelentésben olvasható például, hogy a párt bizalmát az ideig élvező káder mégsem volt képes azo­nosulni a materialista eszmékkel, sőt tudatlansága okán a szemináriumon a szovjet irodalmat és pedagógiai módszereket bírálta. A feltehetőleg csupán naiv, jóhiszemű szemléletű igazgatót meggondolatlan kijelentései miatt fegyelmi úton marasztalták el. A VKM személyzeti főosztályának előadója a jelentés aljára írt utasítása jól mu­tatja a rendszer politikai immunválaszát némely különösen érzékenyen kezelt kérdés kapcsán: „Ha csakugyan ilyen, akkor hogyan lehet még most is igazgató?!!! [sic!] A kádervélemény alapján ellenségnek látszik. Megvizsgálni, ha szükséges azonnal le kell váltani. Szovjetunió ellen uszít. Tanfolyami vezetőséggel sürgősen ki kell vizsgál­ni, s fegyelmi eljárás alá vonni."25 _______Oktatás- (és) politika - Káderpolitikai kérdések Bács-Kiskun megye közoktatásának területén Politika és szakigazgatás A II. világháborút követően Magyarországon meghonosodó hatalomgyakorlati mo­dell működési zavarai már a kezdetektől megmutatkoztak. Ennek egyik válságterü­lete a személyi döntések túlzott centralizációjából fakadó bürokratikus nehézkesség, merev sematizmus lett, amely már 1951 elején módosításokra késztette a káderpo­litika irányítóit. A szakigazgatás új feladat- és területi hatáskörökhöz igazításának kísérletei, a hatalmi decentralizáció törekvései többnyire felemás eredménnyel jár­tak. A megyei központ és a települési tanácsok arányosabb és hatékonyabb munka- megosztását szolgáló utasítás nyomán a személyi nyilvántartások alapjául szolgáló KAB-kartonok egy példányát azokhoz a tanácsokhoz kellett eljuttatni, amelyek a kinevezésekben határozathozatalra jogosultak voltak. Ugyanakkor egyes kiemelt káderek esetében (oktatási osztályok vezetői, előadói, munkaközösségek vezetői, ál­talános iskolák vezetői, „legfejlődőbb” nevelők) az anyag egy másik példányát a „he­22 Oktatási Bizottság. 23 BK.MÖL XXXV. 1. 35. fond 2. csoport. 6. ő. e. Magyar Dolgozók Pártja Jánoshalmi Járási Pártbi­zottság oktatási értekezlete. 1949. december 31. 24 BKMÖLXXI11. 11. 154/1950. 25 Uo. 297

Next

/
Oldalképek
Tartalom