Bács-Kiskun megye múltjából 24. (Kecskemét, 2010)
Kemény János: A bajai Liszt Ferenc Kör története (1926-1949)
lehetne fogadni. Alföldy János ellenezte az 1800 pengős összeg felemelését. Dr. Alföldy József maximált bér mellett támogatta az ajánlat elfogadását. Dr. Flórián Géza annak a véleményének adott hangot, hogy a bér a mindenkori városi segély 50 százalékát nem haladhatja meg. Dr. Geiringer János egy fix összeget talált volna elfogadhatónak. A közgyűlés végül úgy döntött, hogy a tényleges építési költség ismeretében hajlandó lesz a mindenkori kamatot fizetni bér fejében, az összeg azonban nem lehet több évi 2100 pengőnél.105 1931-1932. A városi zeneiskola helyiségében került sor a Liszt Ferenc Kör 1931. október 13-i választmányi ülésére. Ezen dr. Szabovljevits Dusán díszelnök rámutatott arra a súlyos helyzetre, amelyben a kör és zeneiskolája leledzik. Mint mondta, a létük forog kockán. Karig Emil igazgató beszámolt a választmánynak a kör a második félévben szervezett hangversenyeiről, így Szigeti József, Machula Tibor106 és a Léner-kvartett fellépéséről. Ez utóbbi hangverseny bevételét a bajai ínségakció javára fordították. A vonószenekar júniusra tervezett bemutatkozó hangversenye a választások miatt elmaradt. A 22 tagú vonószenekar működése kielégítő volt. A Nemzeti Kaszinó szívességből engedte át a termét a próbákra. Fúvósképzésre hangszer hiányában nem került sor, az eltelt időben azonban sikerült a legszükségesebb hangszereket beszerezni. Bejelentette, hogy a kör módosított alapszabályait jóváhagyás végett felküldte a Belügyminisztériumba. Ezt követően a zeneiskola tevékenységéről számolt be. Az iskola a második tanévében szépen fejlődött, a növendékek száma 126 fő. Közülük 87 növendék zongora-, 39 hegedüszakra járt. A tanítás június végén fejeződött be. A növendékek a felkészültségükről három nyilvános hangversenyen tettek tanúbizonyságot. A zeneiskola új épületének városi költségen történő felépítésére anyagi fedezet hiányában nem került sor. Az iskola 1500 pengő bérért az eddigi helyén maradt. Az előző évben az iskola 515 pengő köri segélyt kapott. Karig igazgató a jövő évi hangversenyek rendezéséről szólva az eddigi színvonalat kívánta megtartani, olcsóbb művészekkel, esetleg százalékos részesedéssel. A nyitó hangversenyen 1931 novemberében Hegyi Emánuel zongoraművész fog zongorázni a bajai ínségakció javára. Decemberben Zathureczky Ede107 hegedűművész hangversenyére, 1932 januárjában a vonószenekar bemutatkozó hangversenyére kerülne sor, Recska Ilona közreműködésével. Februárban Rátky Anna dalestje, Kemény János____________________________________________________________________________________ 105 BKMÖL X. 53. Közgy. jkv. 1926-1943. 79-81. o. - A zeneiskola építésére vonatkozóan ld. még Független Magyarság, 1931. március 22. 1. o. - A Liszt Ferenc Kör nagy terhek vállalásával biztosította a zeneiskola elhelyezését úgy, hogy a város a bérházban építtet részére otthont. 106 Machula Tibor (Machlovits Tibor, Tibor de Machula) (Kolozsvár, 1912 - 1982. december 18.), magyar származású holland gordonkaművész. 107 Zathureczky Ede (Igló, 1903. augusztus 24. - Bloomington, Indiana, USA, 1959. május 31.), hegedűművész. 154