Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - MOLNÁR JÁNOS: A BORSODI LATINOVITS-KÁPOLNA (FORRÁSKÖZLÉS)

A helyi lelkész olyan leírást készített a kápolna berendezéséről, felszereltségéről, amely pontosan tükrözi az 1895-i állapotokat, adatokat. 24 „A borsód-bikityi út mellett fekvő kápolna keletkezése és leírása Istenben boldogult Borsodi és Katymári Latinovits Illés nagybirtokos Kegyúr borsodi birtoka területén a borsódi-bikityi út mellett 1880. évben a boldogságos Szűz Mária dicsőséges mennybemenetelének tiszteletére egy díszes kápolnát nagy áldozatkészséggel építtetett. A kőműves-ács-asztalos-lakatos-faragó-bádogos-üveg­és festőmunkák - a költségvetés szerint - 6177 írt 86 kr[ajcár]ba kerültek. Ezen ösz­szeghez számítandó azon tetemes költség is, melyek 18 000 db égetett téglának, 900 db nagyobb és 900 db kisebb vörös és fekete cement lapoknak, valamint az összes dúsgazdag felszerelésnek beszerzésre igényelt. A kápolna mindenestől 20-25 000 frtba vagy tán többe is kerülhetett. Külső hossza 12,9 méter, szélessége 8,2 méter, homlokzatának magassága 8,2 méter, tornyostul bizonyára 15 méter. A kápolnába 4 illetve a küszöböt is számítva 5 lépcső vezet, melyek terméskőből valók. A kápol­nába lépve jobbra facsigalépcső vezet a chorusra 25 és a toronyba, balra a chorus alatti fülkében áll a gyóntatószék, melyen igen szép faragott munkák díszlenek és a mely barna színre van festve. A bejárattól átellenes apsisba 26 áll a művésziesen fara­gott oltár, melynek úgy felső, mint alsó része tiszta fehér és díszt kölcsönző fekete márványból való, s melyhez három márvány lépcső vezet. Fölötte egy a meny­nyezetig érő, aranyozott rámában foglalt áhítatra gerjesztő kép áll, mely a Boldogságos Szűz mennybemenetelét ábrázolja. Az oltár mindkét oldalán egy-egy sekrestye van, melyeknek hossza 2 méter, szélessége 1 % méter, magassága körül­belül 4,5 méter. Mindegyikökbe egy-egy fa ajtó vezet, melyek barnára festettek, sár­garéz kilinccsel és kulccsal ellátottak. A sekrestye mindegyikéből egy-egy gótikus ablak nyílik az oltárra. Mindegyik sekrestyében egy-egy barnára festett fa szekrény áll, melyeknek az asztallap alatt 3 fiókjok, a felett 3 szekrénykéjük van. Itt őriztetnek az istentisztelethez szükséges egyházi szerek. A kápolna oldalfalai mentében, me­lyeken egy-egy nagy góthikus ablak, részben színes üvegekkel van, áll egy-egy támlás és térdeplős pad, ezek előtt egy-egy támla és térdeplő nélküli pad, melyek párnázottak és viaszos vászonnal bevontak. Azután négy négyszegletes fa szék van itt, baldacinum 28 , 4 zászló, 2 feszület és transzferálható 29 szószék. A kápolna alatt van az illusztris 30 család kriptája 31 , melybe eddig Borsodi és Katymári Latinovits Illés és Gróf Auersperg Eugenia szül. Latinovits, Latinovits Adolf és Alice temet­keztek. A ránk maradt eredeti dokumentum a tanulmány szerzője magángyűjteményének része. Másolata a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Levéltárában került elhelyezésre. Kórus: templomi karzat, az énekkar helye. Apsis: apszis = keresztény templomokban a főhajót félkör alakban bezáró rész. Sekrestye: kisebb-nagyobb terem vagy szoba a templom szentélye mellett (rendesen az evangélikum oldalon), amelyben a miséhez szükséges ruhákat és egyéb szükséges eszközöket tartják, és amelyben a pap miséhez átöltözik. Baldacinum: díszmennyezet, hordozható szószék felett. Transzferálható: áthelyezhető. Illusztris: híres, neves, kiváló. Kripta: sírbolt, föld alatti sírkamra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom