Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)
TANULMÁNYOK - KEMÉNY JÁNOS: A TISZTI FŐORVOS JELENTÉSE A BELÜGYI ÁLLAMTITKÁRNAK A BAJÁN, 1942. OKTÓBER 11-ÉN RENDEZETT ZÖLDKERESZTES „EGÉSZSÉGNAPRÓL" (FORRÁSKÖZLÉS)
A rendezés egységesítése. Az egészségnap szervező-, illetve rendezőmunkája folyamán a szűkebb rendezőbizottsággal, illetve a gyűjtést és a sátrak vezetését vállaló hölgyekkel megtartott időközi értekezletek alkalmával azt az irányelvet tartottuk szem előtt, hogy - időkímélés érdekében - lehetőleg már végleges formában hoztuk szóba az egyes programpontokat és feladatokat, s általában csak olyan esetekben adtunk alkalmat a hozzászólásokra, amikor a vezetőség a felelősség megosztása céljából szívesen engedte át a döntést a plénumnak, már csak az anyagiakra való tekintettel is, mint például a matiné helyárainak a megállapítása alkalmával. Viszont örömmel és szívesen vettük a résztvevők ügyes ötleteit, praktikus javaslatait bizonyos részletkérdések tekintetében, s ugyanakkor igyekeztünk a már elvégzett munkáról dicsérettel és elismeréssel megemlékezni, hogy ezáltal is serkentőleg hassunk az ambíciókra. A sátrak megszerzéséről és a helyszínen való felállításáról központilag gondoskodtunk, ezzel szemben az egyes sátrak vezetőire, illetve az általuk már beszervezett hölgygárda ötletességére és egyéni ízlésére bíztuk azoknak a feldíszítését és üzemképes állapotba való helyezését. Higiénikus árusítás biztosítása. Ugyancsak központilag gondoskodtunk arról, hogy az egyes sátrakhoz szükséges berendezési tárgyak (asztalok, székek, polcok stb.) rendelkezésre álljanak és minden sátornál biztosítva legyen a gyakori kézmosási lehetőség (csapos víztartály, szappan, körömkefe, törülköző). Minden vonalon arra törekedtünk, hogy az árusítás alkalmával a lehető legszigorúbban érvényesüljenek a közegészségügyi alapelvek, elsősorban persze a legkényesebb tisztaság. Éppen ezért az összes közreműködő hölgyektől megkívántuk, hogy az árusítást fehér kötényben és fehér fejkendővel (fityulával) bekötött fejjel végezzék, kezüket pedig az árusítás közben - mintegy tüntetőleg is - gyakrabban mossák meg, illetve, hogy az áruhoz lehetőleg kézzel ne nyúljanak, hanem a kiszolgálást kanál, villa és egyéb fogó- és merőeszköz segítségével végezzék. Amelyik árucikk sajátságai azt lehetővé tették, azt természetesen csak megfelelően (zacskóba, celofánba stb.) csomagolva vagy papírtálcára téve engedtük forgalomba hozni, illetve kiszolgáltatni. Az önzetlenül tevékenykedő hölgyekkel igyekeztünk megértetni ennél a pontnál azt, hogy nemcsak az anyagiak előteremtéséhez kérjük az értékes és nélkülözhetetlen közreműködésüket és segítségüket, hanem a közönség egészségügyi nevelését is szolgálni kívánjuk ezzel a példaadással. Két nappal az ünnepség előtt, egy utolsó értekezlet alkalmával történt meg a sátorvezető hölgyek között a zöldkeresztes jelvények kiosztása, a pecséttel ellátott számozott blokkfüzetek átadása, s ugyanakkor állapítottuk meg az eladásra kerülő cikkek adagolását és eladási árát, valamint a pénzkezelésnél követendő rendszert és az elszámolás módját is. Az egészségnap anyagi eredménye. Az 1942. október 11-én megtartott bajai egészségnap elszámolása az egyes munkacsoportok szerint a következőképpen alakult: