Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)
TANULMÁNYOK - SÓBER PÉTER: A BÁCS-KISKUN MEGYEI CIGÁNYSÁG INTEGRÁLÁSA A SZOCIALIZMUS KORAI IDŐSZAKÁBAN (1946-1965)
A közegészségügyi helyzetben már javulások mutatkoznak. Ez jelentkezik a csecsemőhalandóság csökkenésében, az élve születések száma is kedvezőbbé vált, ezt a Magyar Vöröskereszt munkatársainak felvilágosító munkája eredményezte. Ugyanakkor a KÖJÁL 21 által biztosított tisztálkodási helyeket nem veszik igénybe, és a szűrővizsgálatokon sem jelennek meg. Mindezek ellenére a jelentés elismeri, hogy a cigánytelepek állapota még igencsak elmaradott, hiszen alig van árnyékszék, a tiszta folyóvíz nem található meg a házakban, ezek miatt a fertőzések igen kedvező táptalajra lelnek. Komoly változások és eredmények csak a telepek felszámolástól várhatók a párt szerint. A művelődés terén óriási problémákat kell megoldani, főleg a cigánygyerekek iskolázatása során. Ezeknek a gyerekeknek a tudása, szociális helyzete meg sem közelíti a magyar gyerekek átlagát, ezt a fentebbi tények igazolják. Ezért külön cigány osztályokat, tanulócsoportokat hoztak létre, amelyeket a megyék szerveztek meg. 1962-ben 70, 1963-ban viszont már 94 ilyen tanulócsoport működött. Ezek az osztályok hatékonyak, hiszen a pedagógusnak külön van lehetősége megfogalmazni a cigánygyerekek alacsonyabb tudásszintjén az iskolai kívánalmakat, így a hátrányokat is csökkenteni lehet. Ezért fontos a párt szerint, hogy megyék továbbra is megszervezzék az ilyen osztályokat és csoportokat. Sajnos azonban a megyei tanácsoknak nincs mindig elég pénzük arra, hogy ezeket az osztályokat és csoportokat fenntartsák, a szülők pedig nem foglalkoznak eleget a gyerekeikkel, így sok cigánygyerek megakad az általános iskola alsó szintjén, ez pedig további fejlődésüket akadályozza. Mindezt még kiegészíti, hogy a számbeli növekedés miatt a probléma mértéke egyáltalán nem csökken. A jelentés megállapítja, hogy a javulás megkezdődött, de az „eredmények nem kielégítőek." A problémák megoldása általában meghaladja a tanácsok lehetőségeit, ennek pedig több oka is van. Egyrészt „nagyfokú elmaradottság, melynek felszámolása évtizedeket igényel; növekvő számarányuk; az utóbbi években a koordináló tevékenység hiánya miatt az összehangolt akciók elmaradtak, ezért a kezdeti fejlődés üteme lecsökkent. A párthatározat végrehajtásának számonkérése, ellenőrzése nem mindenütt rendszeres. A szükséges társadalmi öszszefogás sok helyen nem alakult ki; egyes rendeleteket, határozatokat nem hajtanak végre a helyi tanácsok, illetőleg a határidőket bizonytalan időre elhalasztják; nem elég rendszeres a politikai és nevelési munka. A társadalmi szervezetek bekapcsolódása nem mindenütt általános.'''' 22 Ezek mindenképpen komoly kritikák, hiszen az is olvasható a sorok között, hogy egyes tanácsok egyszerűen elszabotálják a cigányokkal kapcsolatos munkát, ezt pedig csak az előítéletek nem csökkenő tendenciájának rovására írhatjuk. A párthatározat kiemeli, hogy a problémák megoldása sürgős feladat, ezért növelni kell a tanácsok anyagi lehetőségeit. Egy újabb bizottságot kell szervezni, amelynek segítségével a Minisztertanács Társszervek Osztálya szervezné a tanácsok és a társadalmi szervezetek cigánypolitikáját. Ennek a koordinációs bizottságnak egy olyan hosszú távú tervet kell kidolgoznia, mely összehangolja a munkához jutás, a lakáshoz juttatás, az egészségügyi és a nevelő munka elemeit és feladatait. Ismét fel KÖJÁL: Közegészségügyi és Járványügyi Állomás. 1954-ben szervezték meg a fővárosban, megyei jogú városokban és a megyékben, amelyeknek szakhatósági feladatkörük volt. Célként a közegészségügyi helyzet ellenőrzését és folyamatos javítását tűzték ki célul, amelyhez komoly laboratóriumi hálózatot építettek ki. 1991-től Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatra (ÁNTSZ) változott a megnevezés. MEZEY Barna (szerk.), 1986. 248. o.
