Bács-Kiskun megye múltjából 23. (Kecskemét, 2009)

TANULMÁNYOK - CSERI GÁBOR: A DÉLPEST MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS KISKUNHALASON 1942-BEN

legtermékenyebb területeit víz alatt állani, összeszorult a szívünk és feltettük a kér­dést, lehet itt még egyátalán termelésről magyar jövőről beszélni? Akkor határoztuk el, hogy megfogjuk rendezni ezt a kiállítást." 45 Déli 12 órakor a díjazott állatok elővezetése és a fogatok bemutatása követke­zett a vásártéren, utána következett a lovasmérkőzés. Este 8 órakor a Városi Színházban magyaros ruhabemutató volt, utána „Mit tud a puszta" címmel népművelési előadást tartott a rendezőség. Szeptember 7-én dél­előtt 11 órakor a városi közgyűlési teremben zajlott le gróf Teleki Mihály és Endre László portréjának leleplezése. A kiállítás rendezősége a képleleplezést a Halasi Gazdasági Egyesület és a Halasi Népbank együttes díszközgyűlésével kapcsolatban ejtette meg. Délután a kertmunkásképző iskola bemutatása következett. Este 7 óra­kor avatták fel a Szőlősgazdák Egyesületének székházát. 4 A szeptember 8-i progra­mok közül kiemelkedik a város egyik főútvonalán végigvonuló babakorzó. A kiállítás lezárása és értékelése Halas város közönségéhez a polgármester szeptember 10-én bocsátott ki üzenetet: Délpest-megyei Kiállítás e hó 8.-án lezárult. A kiállítás tárgyilagos bírálók véleménye szerint is anyagában és rendezésében is minden várakozást felülmúlt és bizonyságtétel volt arra, hogy a város és környékének népe az évek óta tartó súlyos sorscsapások közepette sem vesztette el fejét és bízó lélekkel és erős akarattal küzd jobb jövőért. Ez a siker csak a lakosság komoly összefogásával volt elérhető, Halas város népe minden időben megcselekedte mindazt, amit megkövetelt a haza és a vá­ros érdeke. Amidőn az elért sikert ezúton is tudomására hozom a város közönségé­nek, hálás köszönetem nyilvánítom a kiállítás rendezőinek, kiállítóinak és mindazok­nak, akik jó szívvel támogatták a kiállítás vezetőségét, hogy vállalt feladatát maradéktalanul tudja megoldani. Most, hogy az ünnepnapok után komoly és nehéz hétköznapoknak nézünk elébe, kérném a Mindenható Istent, hogy áldja és védje a városnak minden lakosát és űzze távol hajlékainktól a pusztulás rémét és veszélyét. 1942. szeptember 10.-Hazafias üdvözlettel: Dr. Kathona Mihály polgármes­ter, A Halasi Újság a következőket írta: „Mzgö a keret erősen éreztette a háborús taka­rékoskodás kényszerű nyomait, de minden várakozást felülmúlóan ellensúlyozta a külsőség szegénységét a kiállítás tartalma. A kiállításoktól is elkényeztetett külföldi látogatók is olyan elragadtatással szemlélték a látnivalókat, hogy nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy ilyen kiállítást egyetlen város se tudott még eddig felmutatni. [...] A csipkekiállítást a Halasi Csipkeházban Markovics Mária iparművésznő rendezte művészi érzékkel és azzal a gondossággal mely méltó volt a Csipkeház híréhez. [...] A beszállásolások nehéz gondja dr. Bácsalmási Antal rendőrbíró vállára nehezedett. A kiállítási anyagok elhelyezése körül és egyéb munkálatokban Sándor József város­gazda tevékenykedett. Ezer és ezer ember fordult meg a református gimnázium épü­45 BKMÖL Kkh. R. V. 274/b. 637/1942. Vitéz dr. Endre László alispán úr beszédének kivonata. Vő.: Halasi Újság, 1942. szeptember 8. 2. o. A délpest megyei kiállítás felülmúlt minden várakozást. Vitéz Endre László alispán köszönete. 46 Halasi Újság, 1942. szeptember 8. uo. 47 BKMÖL Kkh. R. V. 274/b. 637/1942.

Next

/
Oldalképek
Tartalom