Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

Szabó István 1697 májusában tette meg utolsó végzését. A kétségtelenül gazdag cívis élö állatairól is hosszan rendelkezhetett: „IV. Az ekklézsiának lábas jószágomból hagyok két borjas tehenet. V. Sárközi Boldizsár atyámfiának egy borjas tehenet. VI. Török Mihálynénak egy harmadfű üszőt. VII. Sárközi István uramnak egy harmadfű üszőt. VIII. tiszteletes Szalontai prédikátor úrnak egy harmadfű borjas üszőt IX. Tiszteletes Pathai János professzor úrnak egy harmadfű üszőt. X. A deákoknak egy borjas tehenet. XI. Az mendikánsoknak egy harmadfű üszőt. XII. Béli Gergely úrnak egy fias juhot. XIII. A szegényeknek egy harmadfű üszőt." Király Mihály ugyancsak a gazdag cívisek közé tartozott. 0 az 1697 októberében készített végrendeletében tizenegy szarvasmarhájáról döntött. Ennél több szarvasmarhája volt az 1699-ben testamentumot tevő Tóth Jánosnak: „Legelsőben is hagyok két ökröt a 3 oltárra [...]. Hagyok az kecskeméti szent egyházra 10 negyettfü tinót [...]. Hagyok a gyöngyösi kett egyházra nyolcad magával való marhát, az melyek vadnak Herep Péter gondviselése alatt. Az marhaszámok pedig ötte tehén, egyik harmad fűre kelő tinó, kettei rúgott borjú [...]. Hagyok mégis az szegedi szent egyházra öt tinót. Egyik harmadfű, négye negyett fű [...]." Ugyancsak figyelemre méltó szarvasmarha állománya volt a gazdag cívisek közé semmiképpen sem sorolható Kottondi Máténak. „Vagyon két ökröm, három tehenem, egy negyedfű tinóm [...]. Önmagában is rendkívül sokat elárul az a tény, hogy a rendkívül súlyos adóztatás ellenére csaknem mindegyik végrendelkező számottevő élő állatot tudott utódaira hagyni. Decsi György 1699-ben az egyházra egy harmadfű tinót juttatott. „Feleségemnek egy borjas harmadfű üszőt, egy nőstény borjút. Hagyok fiacskámnak 3 borjas tehenet, 2 jármos ökrömet...". Demeter Márton testálását már 1701-ben végezte ugyan, de kétségtelenül az előző évszázad második felében folytatta gazdálkodását. Apja is a leggazdagabb cívisek közé tartozott. A sarcolásszerü adóztatás ellenére számottevő vagyona maradt. Három lányának száz-száz ezüsttallért hagyott. A különféle kegyes ajándékok értéke is közel száz tallérra rúgott. Szarvasmarháinak számát nem tudjuk meg, bár lányainak elsődlegesen készpénzt hagyott, ezen túl egyenként még további 15 marhát adott, feleségének és fiainak nyilván ennél sokkal több jutott.

116 A XVI. század végén keletkezett váci és érsekújvári híd vámjegyzékek kétségtelenné teszik, hogy ezekben az évtizedekben Kecskemét határából igen nagy számú marhát hajtottak nyugat felé."

7 Tekintettel arra, hogy csak néhány tőzsér neve, pontosabban az ő nevükhöz kapcsolódó vámolási tételek maradtak fenn, ezekből komolyabb következtetéseket nem lehet levonni. Bár ezek kétségtelenül fontos adatok, de csak azt érzékeltetik, hogy a XVI. században a rideg állattartásnak nemcsak komoly hagyományai voltak ezen a vidéken, hanem figyelemre méltó eredményeket is fel tudtak mutatni a helybeli és a környékbeli gazdák, hogy minden kockázat mellett a lakosságnak egyik legfontosabb jövedelmi forrása volt ez az ágazat. 116 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 41-42., ill. 46. A testamentum valójában nem rögzíti a jószágok számát. Mivel nagyobbrészt fiatal állatokat adományoz, ezek alapján következtethetünk az állomány egészérc. L. uo. 47-48. 117 KOCSIS Gyula, 1993. 287-360., ill. 2002. 173-228.