Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

kat. Csak 60 gazdánál jelölték számukat, a többinél nyilván csekély mennyiségben találtak jószágot. A 60 gazdának viszont 33 714 db juha volt. Ezek több mint fele 300 és 1000 közötti állat után adózott.

225 A szomszédos Nagykörös hódoltság alatti juhtenyésztéséről Majlát Jolán monográfiájában csupán néhány adatot közöl. Búza János többször idézett munkájában már bővebb áttekintést ad. Megállapítása szerint a városban a XVI. században a juhállomány szerény volt. Az 1630-as években négy év átlagában a juhmarhaszám az összesnek 14%-át alkotta. A XVII. században viszont a városgazdaságon belül már kétségtelenül nagy szerepet játszott a juhtenyésztés, amelynek alapját a gazdáktól szedett báránydézsma vetette meg. Ennek eredménye 1671-ben már kézzelfoghatóvá vált. „Megh számlálván a naira kiment juhott öreghével, aprójával és kossával facit 1746."

226 Ezzel együtt az adózáson és minden bizonnyal az állattartáson belül sem ez volt a meghatározó ágazat. Szabó Kálmán munkássága során a kecskeméti pásztorkodás több területét érintette. A legátfogóbban a juhászattal foglalkozott.

227 Feldolgozásai a néprajz tudományos irodalmát nagyban gazdagították. A juhászat XVII. századi vagyonitársadalmi hatásával - teljesen érthetően - csak érintőlegesen foglalkozott. Szerencsénkre nemcsak a korában még élő, a hagyományokat híven őrző öreg juhászokat tudta megszólítani, nemcsak az ő ismereteikre hagyatkozott, hanem a történelmi háttér megrajzolására is komoly gondot fordított. Ennek érdekében felhasználta az akkor még hozzáférhető, három évszázad változásait, fejlődését rögzítő tanácsi jegyzőkönyveket is. Igaz, hogy választott témájához bőségesebb anyagot elsődlegesen a XVIII. századból tudott idézni, szerencsénkre a XVII. századból is megmentett néhány fontos ismeretet. Ezeket itt is hasznosítani lehet. A Homokhátságon a juhok éppoly rideg körülmények között éltek, tenyésztek évszázadokon át, mint a szarvasmarhák és a lovak. Sőt, néhány területen még mostohább viszonyok közé kerültek. Legelőjük, vizük, téli takarmányuk legtöbbször rosszabb minőségű volt, mint a nagyállatoké. Amikor a tél közeledtével a marhákat és a lovakat a letarolt legelökről, a „nyaralókról" a telelőkre hajtották, a juhnyájak még heteken átjárták az egyre kopárabb határt, és csak amikor a talaj megfagyott, a tél ténylegesen beköszöntött, hajtották őket a kertek, a szántóföldek közé. Ott szalmán és szénán teleltették ki a jószágokat. Juhszín még ekkor sem várta őket, hanem legtöbbször csak a háromágú szárnyékok nyújtottak minimális védelmet a viharokkal szemben, amelyek megakadályozták, hogy esetleg az egész nyájat ellepje a hó. A teleltetés két-három hónapig tartott, és rendszerint már jégtörő Mátyás (február 24.) után kimozdultak a juhászok telelőhelyükről. A havas, szigorú teleken sok költségbe került a gazdáknak a teleltetés, és igen nagy értéke lett a különféle takarmánynak. Legfeljebb az anyajuhok maradtak a fialás időszakára védettebb helyen. 225 KOVÁCS István, 1984. 341-343. 226 MAJLÁT Jolán, 1943. 120. 227 SZABÓ Kálmán, 1986. 105-177.