Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

kintve erősen változó mértékben, de - kétségtelenül folyamatosan tartottak ezen a vidéken méneseket. E néhány adat alapján is megfogalmazhatjuk, hogy a lótartásnak itt már az előző félezer esztendőben igen komoly hagyományai és eredményei vol­tak. 167 Bár a XVII. századból már sokkal bővebben állnak rendelkezésünkre a lótar­tásra utaló adatok, érdemi feldolgozások e témából is csak a közelmúltban készültek. Az első ilyen munka Rusvay Kálmántól való, aki viszont csak a városi tanács által fenntartott ménes történetét dolgozta fel, mutatta be, és ennek keretében idézett né­hány XVII. századi adatot. 168 Buza János - korábban már többször idézett - dolgo­zata, bár a hódoltság idejére koncentrált, alapvetően Nagykőrös forrásait vette szám­ba, és a lótartásra utaló néhány kecskeméti feljegyzést csak megállapításainak kiegé­szítésként, megerősítésként citált. 169 Tehát ezek révén Kecskemétre vonatkozó ismereteinket csak valamelyest bővítette, mivel választott célkitűzése ennél többet nem tett számára lehetővé. így máig a város lótartásáról viszonylag átfogó feldolgo­zás csak 1700 és 1850 közötti időszakból áll rendelkezésünkre. 170 A XVII. századi lótenyésztéssel kapcsolatos minden vizsgálódásnak komoly akadályát e témával fog­lalkozók jól érzékelték, és álláspontjuk elég lehangoló: „A lótenyésztés számszerűen többnyire megfoghatatlan.. .".' 71 Bár a század folyamán a csaknem folyamatos hadiállapot fokozott igényt te­remtett a katonai vállalkozások során mellőzhetetlen lovak iránt, ménesek tartása mindvégig rendkívüli kockázatot jelentett, mivel a fékezhetetlen tatár egységek, a végvári katonák és a kurucok portyái egyetlen nap alatt sok év munkáját, több tucat gazda egzisztenciáját tehették tönkre. Mivel az így kialakult feszültség tovább nö­velte a lovak értékét, a termelőmunkában és a közlekedésben pedig mellőzhetetle­nekké váltak, sok gazda vállalta fel a kockázatokat, és figyelemre méltó szintre emelték e térségen belül az állattartásnak ezt az ágazatát. Nyilvánvaló lett, hogy a hatalmas térség egyedül a rideg állattartás számára nyújt reális lehetőséget. A takar­mánytermesztés kezdetleges jellege és nagyon mérsékelt mennyisége miatt a kora újkor évszázadaiban a nagyállattartás - valójában csak behatároltan - rideg keretek között volt folytatható. Ez még a legértékesebb és sok tekintetben leginkább kényes állatokra, a lovakra is érvényes volt. A rideg méneseket rendszerint a várostól na­gyobb távolságban tartották: 1664-ben „Kalocsa Jánosnak ménesét hajtották volt el a pusztaszeri földről'', melyet maga bérelt. A városi tanács ménesét Monostoron tar­tották. Csáki Miklós ménesének még a téli szállása is Agasegyházán volt. 172 167 A XVI. századi török adókönyvek és a különféle vámjegyzékek nem nyújtanak a korábbiaknál sokkal több, érdemibb támpontokat a vidék lótartására. L. MÉSZÁROS László, 1979. 90-95., KOCSIS Gyula, 1993. 288-299., ill. 2002. 190-198. 168 RUSVAY Kálmán, 1975. Rusvay Kálmán állatorvosként dolgozott évtizedeken át Kecskemét hatá­rában. A kiváló szakember figyelmét szakmáján belül elsődlegesen a lótenyésztés története kötötte le. Nyugdíjba vonulása után másfél-két évtizeden át gyűjtötte a XVII-XX. században egyre hatalmasab­bá duzzadó írott anyagon belül a város ménesére vonatkozó adatokat, melyeket rendszerezett és pub­likált is. 169 BUZA János, 1984. 170 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1994. 171 BUZA János, 1984. 44. 172 RUSVAY Kálmán, 1979. 55. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 96. BKMÖL IV. 1508/c. 1677­1678.292.

Next

/
Oldalképek
Tartalom