Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

nagy szárazság miatt [...] Takarmánynak oly Szükségében vagyunk [...] de ámbár ezen szükség nem volna is, azt jól tudjuk, hogy oda fel való Jószág mind ló s mind Szarvas Marha Szeled Lévén az mi Szilaj Marháinktul, akik a nagy Télben is, a Pusztákon hó hátán szoktak hálni, s Etszaka is Legelnek, mellyektül a Szelíd marha elszáradna, s akképpen a Vadak miatt tellyességgel minnyájának el kellene veszni."

63 Bár egy évszázaddal későbbi állapotokat rögzített egy francia utazó 1770-ben, de ezek alapján következtetni lehet a XVII. századi viszonyokra, hiszen a körülmények korábban - ha lehet - még mostohábbak voltak: „A rétek és legelők körülbelül egyforma elhanyagoltságban vannak, huszadát sem adják annak a haszonnak, amit közepes gondozás mellett adhatnának [...] Ilyen talajon, melynél nincs különb Európában, az állatok az évnek csupán két hónapjában jutnak igazán táplálékhoz, az év többi részében koplalnak."

64 Mi tagadás, igazi rétgazdálkodásról a XVII. században aligha beszélhetünk. A város régtől fogva különféle szolgáltatásainak fedezetéül egy jelentős legelőt elkülönített ugyan, amit a helybeliek Úrrétnek neveztek.

63 A gazdák telelőhelyeiken, ahol a gabonatermesztés is folyt, különítettek el kaszálókat, de ezek trágyázásáról, gondozásáról feljegyzések ebből a századból nem maradtak ránk.

66 Ilyen gyakorlattal még egy évszázaddal később sem találkozunk ezen a vidéken. Éppen ezért joggal állítható, a szarvasmarhák tenyésztésének lehetőségeit, a jószágállomány nagyságát nem annyira a puszták száma és azok mérte, hanem csaknem minden esetben a téli takarmányozás lehetősége határolta be. Miként már utaltunk rá, a rideg marhatartás meghatározó feltétele és terepe a puszta volt, amely az év nagyobb részében a jószágok számára a legeltetést biztosította. A kecskemétiek kezébe kerülő puszták bérletével kapcsolatosan igazán megbízható adataink nagyobbrészt csak a XVII. század második feléből vannak. Ezek egyértelművé teszik, hogy a különféle pusztákat részben a mezőváros tanácsa, részben pedig magánszemélyek béreltek.

6 A város leggazdagabb cívisei, akik közül többen busás hasznukból megszerezték maguk számára a nemesi címet és a velejáró kiváltságokat, ugyancsak béreltek, sőt zálogosítottak és vettek is maguk számára pusztákat. Ebben a Kamarás család járt az élen, de rajtuk kívül a zálogbirtokok szerzésében jeleskedett Pathay András, Deák Pál és Kalocsa János családja is.

68 Azonban nemcsak a dúsgazdag famíliák biztosították gulyáik és méneseik számára a szükséges legelöt, hanem a szolidabb vagyon birtokában lévő gazdák is előrelátóan jártak el. Köztük volt Király István is, aki Bene pusztát az ötvenes évektől negyven 63 Idézi: RUSVAY Kálmán, 1975. 59. M Idézi: GAÁL László, 1966. 225. 65 Az elnevezés nem arra utal, hogy a város leggazdagabb emberei, tisztségviselői tulajdonában lett volna, hanem arra, hogy a tanács kezelésében levő pusztán a város gazdái és zsellérei ingyenmunkával állították elő azt a hatalmas tömegű szénát, amelyet azután ugyancsak ingyen fuvarral a város urainak, a török hadseregnek szállítottak Budára és Pestre. 66 Talán nem felesleges utalni arra, hogy Kecskeméten a rétek, a kaszálók nem voltak olyan formában elkülönítve és a gazdák között felosztva, mint a szomszédos Nagykőrösön. 67 Erre hely hiányában itt sem térünk ki. A korábban idézett irodalom erről bőséges tájékoztatást nyújt. 68 SZAKÁLY Ferenc, 1983. 413.