Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)
TANULMÁNYOK - MOHAY ÁKOS: KECSKEMÉT FISCALISI HIVATALA 1848 ELŐTT
Ezekben az évszázadokban a mezővárosok életének irányítására igen hosszúidon át az éppen jelentkező feladatoknak megfelelően neveztek ki személyeket, akik a mai fogalmaink szerint részben tisztségviselők, részben pedig alkalmazottak voltak. 29 Városi tisztség elnyerése komoly anyagi biztonságot jelentett, amelynek feltétele volt a város felé való feltétlen lojalitás. Az évtizedek során a városban kialakult egy olyan viszonylag zárt csoport, amely nemcsak a legfontosabb tisztségeket és hivatalokat szerezte meg a maga számára, hanem az uralkodóház és a helytartótanács bel- és külpolitikai céljait, törekvéseit igyekezett minél teljesebben végrehajtani. Mind az adók behajtásában, mind a katonai szolgáltatások teljesítésében csaknem példamutatóan járt el. A különféle feudális szolgáltatásokat maradéktalanul teljesítette, így a legnagyobb földesúr tetszését is megnyerve képes volt kialakítani egy olyan igazgatási és jogszolgáltatási mechanizmust, amely révén a maga szűkebb anyagi és politikai érdekeit körültekintően, de nagyon egyértelműen tudta képviselni. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtásában nem kis szerepe volt a fiskális személyének. Tekintettel arra, hogy a tanács tagjai régtől fogva népnek Javából" és „potioritásából" kerültek ki, idővel egyre szűkebb társadalmi rétegekből válogatták be őket, gyakorlatilag csak a legvagyonosabb családok iskolázottabb tagjai vállalhattak részt a város közéletének irányításából. Közülük is elsődlegesen a nemesek. 30 Magyarországon csak az 1844. évi V. tc. mondta ki: a Magyar királyságban a közhivatalok betöltésénél a nemesség hiánya akadályul nem szolgálhat. 31 A kecskeméti fiskálisi hivatal, jelentős számú egyszerű származású értelmiségnek biztosított felemelkedést ebben a korszakban. V/l. Fiskálisok a kecskeméti értelmiségben Bár az ország területén a modern értelmiségi réteg létrejötte iránti igény a gazdasági fejlődés hatására már a XVIII. század végén érezhető volt, a mezővárosokban ez elég visszafogottan jelentkezett. Ennek a rétegnek számszerű növekedését is számottevően elősegítették II. József rendeletei. Mivel pedig a század végén már három egyetemi kar, a katolikus teológia, a jogi és az orvosi kar adott oklevelet Magyarországon, közülük egyre több jutott a századfordulótól a nagyobb mezővárosokba is. Kecskeméten a református jogakadémia engedte útjára évenként hallgatóit, akik közül jelentős számban maradtak a városban. Ok is növelték annak a honorácior értelmiségnek a számát, amely jelentősen hozzájárult a politikai változások előkészítéséhez. 32 A kecskeméti református egyház 1828-ban határozta el új iskolaépület felállítását, és kérte, hogy az egyházkerület Kecskemétet jelölje ki főiskolája helyéül. Ezt az egyházi elöljárók el is fogadták, sőt segélyt is ajánlottak fel. Az iskola alapkövét 1830-ban tették le. Időközben a nagykőrösiek is hasonló igénnyel léptek fel, de végül 1835-ben a királyi jóváhagyás Kecskemét mellett döntött, és az iskolát főiskolai rangra emelték. A magyarországi református konvent 1840-ben a többi egyházkerü29 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002. 297. 30 Uo. 290. • 31 Uo. 550. 32 Uo.