Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

den bizonnyal e téren is meghatároztak, vagy legalább is követtek egy maximumot, miként az egyéb adókkal kapcsolatosan is: 1662-ben a több tucat leggazdagabb cívis egyéb vagyona után maximum 19 forint, 1675-ben pedig, akiknek a marhaszáma erőteljesen eltért ugyan egymástól - ami valószínűsíti, hogy egyéb vagyonuk is számottevően különbözött egymástól -, legfeljebb 18 forint fizetésére volt kötelezve.

12 Szerencsénkre a vadszám nagyságának megállapítása, és ennek az adóalapnak a nyilvántartása Kecskeméten egészen 1711-ig nyomon követhető. Sajnos, csak kevés évben végezték el a hivatalnokok a lajstromok végén az összesítést, nem mindig jegyezték fel az ennek alapján beszedett adó végső összegét,

13 de a vadszám után kivetett adó mértékét több esetben külön is rögzítették az új főbíró hivatalba lépése alkalmával, és néhány tanácsi határozat is tájékoztat ennek alakulásáról. Tekintettel arra, hogy a különféle adónemek nagyságának meghatározása során komoly érdekek ütköztek, a tanácson belül számottevő viták alakulhattak ki. Erre utal, hogy 1672ben rövid időn belül kétszer is döntött a tanács a marhaszám utáni adó összege, mértéke felől. Július 12-én úgy határoztak, hogy minden vadszám után 15 dénár fizetésére kötelezik a gazdákat. Úgy tűnik, hogy a jelentős számú jószággal rendelkező esküdtek szapora tanácskozásba kezdhettek, és július 17-én módosították korábbi döntésüket: „Egyező akaratból és lélek szerént való voxolásból mi, alább megírandó eskett személyek tettünk ilyen végzést, hogy mai napságtól fogvást az vadszám 10 pénzben [dénárban] álljon meg."

14 A valóság pontosabb megismeréséhez az egykori tanácsi jegyzőkönyvek nagyon hiányoznak. Sok fontos döntés bővíthetné szűkös ismereteinket. A nyilvántartásokban ezen adónemmel kapcsolatos újabb határozat csak 1687-ből maradt ránk, amikor a városra szakadt hatalmas terhek miatt ezt az adónemet 5 polturára, azaz 15 dénárra kellett növelni.

15 A következő években már a magyar közigazgatás vezetői rótták ki a háború folyatása érdekében az igen magas porció adók összegét, és éppen ezért ezekben az években az erősen lecsökkent vadszámra - alapvetően a jószágállományra - a korábbiakhoz képest magas összegeket kellett kiróni. A tanácstagok 1689-ben kénytelenek voltak úgy dönteni, hogy „A vadszám mindenkinek, minden néven nevezendőkre vettetett egy forint közönségesen.". A következő évben történt ugyan kisebb egyhítés, de még mindig többszörösét kellett fizetni, mint a korábbi évtizedekben. Az 1690-ben hozott határozat alapján „Marhabéli vadszám is minden néven nevezendő fogh lenni egy marhátúi gar[as] 2, (nro 2). Az harmadfű tinó vagy üsző egy vadszám lészen. Mint azelőtt penigh 10 meddü, kos és ürütűl adatik gar. nro. 2. Tavalyi borjú kettő 1 vadszám."

1 Mivel a hadsereg szorításai közepette a megyei hatóságok követelései ugrásszerűen növekedtek, a városi tanács kénytelen volt ennek az adónemnek az összegét is emelni. 12 BKMÖL IV. 1508/c. 1675. 6-204. 13 A ránk maradt lajstromok nem tisztázatok, hanem folyamatosan vezették azokat. Ily módon nem mindig egyértelmű, hogy a kivetett adó egészét beszedték-e, különféle okok miatt annak egy részét elengedték, vagy nem tudták behajtani. 14 BKMÖL IV. 1508/c. 1671. 209. 15 Uo. 1687. 2. A többi években a rögzített vadszám és a befizetett adó alapján lehet kiszámítani az egy vadszámra kivetett adó összegét. 16 BKMÖL IV. 1508/c. 1672. 3-5., valamint uo. 1687. 2., továbbá: IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1991. 1689. és 1690., valamint 1695. 37-38. és 45^16. A vadszámra kivetett két garas 60 dénár összeget képezett. Talán nem felesleges felhívni a figyelmet arra, hogy alig két évtizeddel korábban a vadszámba más ingóságokat vontak be az esküdtek.