Bács-Kiskun megye múltjából 22. (Kecskemét, 2007)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: ÁLLATTARTÁSUNK A HOMOKHÁTSÁG KÖZEPÉN A XVII. SZÁZADBAN

mennyi van jegyezve, mindgyárt behozzátok Pasa konyhájára.,..". 1685. október: „kecskeméti bíró az pasa számára 120 tikot hozzatok...". Egy hónappal később jött az újabb parancs: „Kecskeméti Bíró pénzemen 300 Tikmonyát [...] hozzatok be. Az tikmonyáért ketteivel egy-egy párát adok." Ugyancsak ez év karácsonyán a kötelező ajándékok között Kecskemét 200 tyúkot szállított az új pasa számára.

32

'^ Kecskeméten a kacsák és a ludak is az egykori konyhák fontos kellékei voltak, de róluk valóban elvétve találunk említést. 1665-ben „Rákóczi Ferenc urunk őnagysága lakodalmára adtunk 5 vágni való marhát, 14 juhot, tikokért, ludakért, mézért, vajért f. 22, 20 oka rizskását." Ez esetben több portékát, köztük a ludakat is, valójában megváltottak, mivel a szállítás szinte többe került volna mint azok értéke. A ritka kivételek közé tartozik a következő eset, amely 1697-ből való: „két lúdért Nemes Jánosnak fizettem gr. 3, den. 12."

326 A répacukor létrehozásának technológiai kidolgozása előtt megkülönböztetett figyelmet kapott a méhészet, amely termékeivel nemcsak az akkori konyha édességei számára biztosította az egyik legfontosabb alapanyagot, hanem a viasz előállításával a háztartási igények kielégítése mellett az akkor oly fontos kultikus élet számára is megtermelte az egyik nélkülözhetetlen kelléket. Itt is a legrégebbi adatot a török adójegyzékek nyújtják. 1546-ban Kecskemét 500, 1662-ben 3250 méhkas után adózott.

327 Az alig másfél évtized során bekövetkezett változás több mint feltűnő! Ha viszont kiegészítésként jelezzük, hogy Cegléd ez irányú adóalapja 200-ról 1250re, Nagykőrösé pedig 250-ről 3000-re nőtt, akkor már legfeljebb a vidékünkre kiszállt defterdárok ítéletének következetességében és megalapozottságában kételkedhetünk. A XVII. századból hasonlóan átfogó, az egész város, sőt a környező mezővárosok és falvak méhészetére vonatkozó adataink nincsenek. Egyáltalán a méhkasokra, a mézre utaló adatok, megjegyzések rendkívül ritkák. Árnyaltabb áttekintés helyett e téren is csak néhány idézetet tudunk a korabeli állapotok illusztrálására felhasználni. Az mindenesetre feltűnő, hogy a XVI. századi bőséget a fellelhető adatok nem erősítik meg. Egy 1598-ból való kijegyzés szerint „a méz pintje 70 pénz", miközben egy malac ára 30-35 pénz, egy font szalonna árát pedig ebben az évben 5 pénzben maximálta a tanács. Van arra adatunk, hogy a méhek után később is szedett a helyi tanács tizedet, de ez csaknem egyedülállónak mondható: 1659 októberében Kalocsa Jánost panaszt tett „...a bírák ellen, hogy dézsmában nem igazán [indokolatlanul] hozták el egyik méhét, melyet magnak hagyta volt...".

J

"

8 Ettől eltekintve a méhtizedre vonatkozóan nincs adatunk, és meglepően kevés feljegyzést találunk a méhészetre vonatkozóan. A ritka kivételek közé tartozik a következő két bírói ítélet: 1677 októberében „...Berkes Mihály juhász, aki Totth Márton méhének ellopásáért megfogatott", illetve „...Főző István adott kurtakocsmáért egy kaptár méhet, adtuk el 325 HORNYIK János, II. 422. és 440-449. 326 BKMÖL IV. 1508/c. 115-119. és 1510/i. 1697.30-55. 327 MÉSZÁROS László, 1979. 83. 328 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 49. és 67. 329 BKMÖL IV. 1508/c. 1677. 286-287. és IV. 1510/i. 1687. 3-8.