Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - SÓBER PÉTER: A BÁTMONOSTORI RÓMAI KATOLIKUS OLVASÓKÖR TÖRTÉNETE (1912-1949)

lentösen megnőtt, ezt jelzi, hogy külön olvasóterem kialakítását tervezték. A könyvlistát valóban összeállították, és ebben a könyvben vezették a kölcsönzéseket. A kölcsönzős nyilvántartás meglehetősen hiányos és pontatlan volt. A kötet az 1935-1949 közötti könyvek jegyzékét tartalmazza, amely 97 kötetből állt. Ezek kö­zül 56 volt magyar és 41 külföldi. A magyar szerzők között megtalálható Móra Fe­renc, Krúdy Gyula, Gárdonyi Géza egy-egy regénye, több kötet volt Vas Gereben, Boros Mihály és Komáromi János munkáiból. A külföldi ismert írók közül szere­peltek a jegyzékben Karl May, Thomas Mann regényei, illetve Edgar Wallace és G. K. Chesterton krimijei. Olvasták a tagok Sienkiewiec több történelmi regényét is. A kölcsönzések hiányosságát mutatja, hogy a kölcsönzők neve mellé a könyvek sor­számát írták, azonban előfordult, hogy olyan sorszám volt az olvasó neve mellett, amely szám alatt nem szerepelt semmilyen könyv sem. így tehát összességében nem lehetett megállapítani, hogy melyek voltak a legnépszerűbb könyvek, és hogy a ta­gok közül hányan voltak olyanok, akik valóban használták is a kör könyvtárát. 58 1944 őszén gyakorlatilag már eldőlt a háború kimenetele. Az elnök közgyűlési megnyitó beszédében is tudta ezt, felhívta a figyelmet arra, hogy világnézeti harc van az országban, és „új világkialakulás" van küszöbön. Itt a baloldali eszmék és a kommunista ideológia előretörésére gondolt. Az egyesület vagyona ekkor 589 pen­gőre rúgott. Ezekben az években - érthető módon - nem volt nagyon aktív a kör, ezt jelzi, hogy új tisztikart és új választmányt kellett választani, amelyben a fiataloknak is helyeket kívántak biztosítani. A tisztikar ekkor a következő személyekből állt: az egyházi elnök továbbra is Lantos János, a helyi plébános volt, a világi elnök Horváth József, az alelnök Németh István, a társelnök pedig Szlavikovics József volt. Ezen az ülésen borbizottságot is választottak. 59 Az olvasókör megszűnése Az olvasókör világháború utáni első ülésére 1945. augusztus 4-én került sor a közgyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint. Az egyesület levelezésében azonban talál­ható egy irat, amelyet közvetlenül a belügyminiszternek küldtek el, és amely a 20.165/1945. B.M. I. számú rendeletre volt válasz. Ez a rendelet „Az egyesületek működésének felülvizsgálata" tárgyában készült, és ennek értelmében be kellett számolnia minden egyesületnek, hogy kik voltak a vezetői, milyen tevékenységet fejtettek ki, és érvényesültek-e politikai szempontok az egyesület működésében. Minderről jelentést kellett küldeni a belügyminiszternek, - aki ekkor Erdei Ferenc volt - és a jelentéshez csatolni kellett az egyesület láttamozott alapszabályát is. 60 Ezek alapján az egyesület jelentette, hogy az „egyesület működésének tárgya és irá­nya a tagok általános műveltségének ápolása és nemes szórakozás ápolása", ezen kí­vül pedig minden politikát kizárnak tevékenységükből. Felsorolták az egyesület ve­BKMÖL X. 61. Kgy. jk. 1943. december 10. BKMÖL X. 61. 5. kötet. Bátmonostori Katholikus Olvasókör kölcsönkönyvtárának kiadott könyvei­nekjegyzéke. 1935-1949. BKMÖL X. 61. Kgy. jk. 1944. szeptember 5. Közgyűlés. Magyar Közlöny, 1945. július 17. 78. sz. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom