Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN
vén elég megbízható adatokat kapunk a juhok, a szarvasmarhák és a lovak számát illetően. Az 1707-ben készült összeírás szerint a kecskeméti gazdáknak 5126 tenyészjuha volt. Az igásökrök száma 1118 db. A tehenek száma 942. Ezeken kívül 883 igáslovat és 377 csikót vettek az adószedők nyilvántartásba. 239 Természetesen nem állíthatjuk, hogy negyedszázaddal korábban ezeknek tízszeresét tenyésztették, tartották Kecskemét határában, de kétségtelen, hogy számuk sokkal nagyobb volt, mint a szabadságharc legkeservesebb esztendejében. Ha csak a dica rovok adataira támaszkodunk, akkor is azt látjuk, hogy 3300 és 4000 között lehettek a takarmányozásra szoruló nagyállatok. A teljes juhállomány pedig legalább 7-8000 darab között lehetett. Arra viszont semmiféle választ nem tudunk adni, hogy egy mezei kertből, vagy egy egységnyi területről milyen mennyiségű szénát tudtak begyűjteni. Ez még a József-kori összeírások idején is komoly vitát gerjesztett. A nagy állatállomány számára szükséges hatalmas tömegű takarmány begyűjtse csak bérmunkások alkalmazásával volt lehetséges. A következő, 1592-ből való idézet sokat elárul a Kecskeméten kialakult gyakorlatról: „Cseh Andrást 3 forint bírságra büntetik, hogy kaszásoknak több napszámot adott mint a Város végezte - limitáltak 20 pénzt, s Cseh András 24-et ígért...". 240 Ez az egyetlen bírói végzés is meggyőzhet bennünket nemcsak arról, hogy a tanács a gazdák érdekében szigorúan vigyázott a napszámbérek alacsony szinten tartásán, hanem arról is, hogy már a XVI. században széles körben alkalmazták Kecskeméten a mezőgazdasági munka különféle fázisaiban a bérmunkát. Korábban többször is utaltunk arra, hogy a tanács folyamatosan felügyelete alatt tartotta a munkabérek alakulását. Itt egy újabb szűkebb területre vonatkozó szabályozásra említünk adatokat. 1690-ben „Kaszásoknak elrendelt Béri. Egy-egy napra öt-5 poltura, minden egy-egy kaszásnak, valamely ember pedigh ezt fölveri, ez rendelésben meg nem áll, 12 ftok a poenaja... munkás is valamely ez rendelésben meg nem áll, és több bért kér, akit rajta érünk méltó büntetését elveszi." A tanács döntése 1696-ban: „A kaszásoknak béri egy napra legyen 20 pénz. Aki a kaszások közzül többet kér s a gazdák közül is ha többet ígér, büntetése leszen ft. 12." Néhány évvel később: „...az kaszásoknak bére légien egi hétig 4 m[áriás] gr. és a koldus által ma kiáltassék megh.. .". 241 A fenti rövid vázlatból is kitűnik, hogy a széna a korabeli állattartás körülményei között is rendkívül fontos, mondhatjuk, mellőzhetetlen takarmány volt. Az is érzékelhető, hogy megtermelése sok munkával és komoly költségekkel járt. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy röviden érintsük a széna árának alakulását. 242 Sajnos itt is meg kell ismételnünk azokat a kényszeredett szavakat, amelyeket már többször rögzítettünk: erre vonatkozóan is csak olyan adataink vannak, amelyeket a tanácsi hivatalok működésük során voltak kénytelenek rögzíteni, és ezek egy töredéke szerencsénkre ránk maradt. így csak a század utolsó harmadából, elszórtan tűnnek fel támpontok. Még ezekről is el kell mondanunk, hogy nem egy tájegységről valók, hanem egymástól sokszor távol eső vidékekről. Nehezíti az esetleges elemzést az is, hogy a IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1989. 157-162. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 1996. 33. Uo. 138., 166. és 192. A széna árának alakulásával foglalkozik Buza János, A hódoltság gazdagparaszti állattartásának néhány kérdése. Szénaárak 1660-ban című munkájában. Miként a cím is jelzi, a vizsgálat időben csak egy szűk szakaszt érint. Adatai közel egy évtizeddel korábbi állapotokra világítanak rá.
