Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: NÖVÉNYTERMESZTÉS KECSKEMÉTEN A XVII. SZÁZADBAN

nemesítéssel csak néhány, a divat által is felkapott dísznövények területén találkozhatunk. A legnagyobb eredményeket minden bizonnyal a tulipán nemesítésével érték el. Azonban igazán új színt, a termesztésen belüli komolyabb változásokat az új kontinensről hozott növények bevonása jelentette. Ezek a nyugaton is csak szük körben tetten érhető eredmények érthetően nálunk alig érezhető módon, inkább a század vége felé jelentkeztek, és mindenekelőtt a dohánytermesztés terén mutatkoztak. Mivel csak csekély mértékben gazdagodott a mezőgazdasági kultúra, érdemben alig változott a termelékenység, a hozamok növekedése sem lehetett komolyabb. Ráadásul a század első harmadában szinte az egész kontinensen súlyos pénzügyi válság rombolta a gazdaság csaknem minden területét. Talán még ennél is nagyobb mértékben hátráltatták a gazdasági folyamatokat mind nyugaton, mind nálunk a hosszan elhúzódó és országrészeket, tartományokat átfogó, iszonyatos pusztításokat eredményező háborúk, melyek következtében mind az anyagi kultúra, mind a lakosság rendkívül nagy veszteségeket szenvedett. A magyarországi mezőgazdasági termelésen belül kétségtelenül új elemként kell kiemelnünk a majorsági gazdálkodás térhódítását. Külön is utalnunk kell arra, hogy ezt az eljárást a hódoltság egyes területein a török földesurak is alkalmazták, de a mezővárosokon belül ezzel a gazdálkodási formával nem találkozunk. Ebben az évszázadban a Homokhátságon, de kockázat nélkül kijelenthető, hogy a hódoltság csaknem egész területén a mezőgazdasági termelésben komolyabb előbbre lépés nem volt. Változásokat csak a háborús pusztítások és a rendkívül gyenge közbiztonság eredményezett. Ezek egyrészt - vidékenként ugyan eltérő mértékben - nemcsak a termeléssel kapcsolatos tevékenységeket hátráltatták, hanem a megtermelt áruk érékesítését, forgalmát is nagyban megnehezítették. Külön is ki kell emelni, hogy a vidékünket csaknem minden alkalommal súlyosan érintő háborúk gerjesztettek ugyan bizonyos mérvű keresletet több mezőgazdasági termék iránt is, de ezek az esetek többségében nem piaci alapon jelentkeztek, hanem főként rablások formájában biztosították a hadseregek számára a szükségleteket. Ráadásul az igaerő szertelen katonai igénybevétele, a csaknem állandósuló ingyenmunka hektikus követelése a békés termelést olykor évekre is csaknem lehetetlenné tette. Mint korábban láthattuk, a falvak és kisebb mezővárosok pusztulása miatt a kecskeméti, illetve az ide menekült gazdák óriási területeket vehettek igénybe főként állattartás, részben pedig növénytermesztés céljára. Valójában az esetek többségében jószerivel csak a bérelt puszták nevét ismerjük, és sok esetben még azt sem tudjuk pontosan megállapítani, a város határának mely részeit, a bérbe vett puszták közül melyeket és milyen arányban vonták be valamilyen növénytermesztésbe. Még annak megállapítása is komoly nehézségbe ütközik, hány gazda, hány család folytatott egy meghatározott időpontban földművelést. Érthetően még kevésbé tudjuk azt megbecsülni mekkora területet hasznosítottak, milyen hatékonysággal termeltek, évenként milyen terméseredményeket értek el. Jól tudjuk, hogy Kecskemét szűkebb határain belül is nagyon eltérő minőségű talajok találhatók. Alig akad néhány olyan terület, amelyen belül akár csak néhány száz hektár talaj is azonos minőségű lenne. Egymástól pár kilométerre eső puszták talajának szerkezete nem ritkán szélsőségesen eltér egymástól. Tekintettel arra, hogy a különféle adóztatások és tizedelések során évszázadokon át a termés végső eredményét vették figyelembe, a befektetett munkaerőt és a munkaidőt figyelmen kívül hagyták, az egyes birtokok eltérő adottságainak rögzítésére nem került sor. Csak egy