Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - ÁDÁM ANDRÁS: AZ ELSŐ KECSKEMÉTI TEMETÉSI SEGÉD-EGYESÜLET TÖRTÉNETE (1836-1868)

Wiszt János kereskedő ember volt, házat, szőlőt birtokolt Kecskeméten. Vases fa-, 1832-től kezdődően sókereskedéssel foglalkozott. Éppen ez utóbbi tevékenységével kapcsolatban, 1866-ban bizonyítványt kért a várostól. Ebben olvashatjuk: „...köztiszteletben álló becsületes jellemű lakos soha bár legkissebb illemtelen cselekedetért is - kérdés alá véve, annál kevésbé megróva nem volt." Innen tudjuk meg azt is, hogy ekkor már nyolcvanéves, tehát amikor vállalta, a sok munkával, törődéssel járó pénztárnoki megbízást, már ötvenéves.

56 1867-ben bekövetkezett haláláig viselte ezt a tisztséget, végezte a feladatokat, az utolsó néhány évet leszámítva, amikor az egylet ugyan még volt, de tevékenységét szüneteltette. Az „...Egylet feloszlása előtt némi összeggel leendő nyugdíjaztatása... ügyét a választmány tárgyalta de a „...népesebb gyűlés azt el nem fogadván [...] Wiszt János semmiféle rendkívüli díjazásban nem részesittetett.. .".

57 A sors fintora, hogy neki, aki majd harminc évig intézte az egylet legfontosabb ügyeit, már nincs lehetőség a temetésére a járandóságot kifizetni. Pedig az évenkénti számadásokból és a végső elszámolásból az látszik hogy munkáját lelkiismeretesen végezte, és sok esetben a számára megállapított tiszteletdíjakat - minden egyleti halott után 1 pfrt. - sem vette fel.

58 Az egyletnek, tevékenysége megszűntekor 126 pfrt. 27 kr. volt a kasszájában. Ezt az összeget, nyugta ellenében továbbra is Wiszt János őrizte. Halálakor öt élő gyermeke volt, József, Mária, helyben, Károly és Borbála Pesten, „Viszt Lojza asszony Báró Bilott úr hitvese Bécsben..." élt. Ok, mint örökösök az egylet pénzét is magukénak tekintették, de amikor tudomásukra jutott, hogy az a temetkezési egyletet illeti, visszafizették.

59 A pénztárnokot munkájában a „pénzszedők" segítik. Esetenként „díjszedő" vagy „sor-szedő" megnevezést is találunk, de mindhárom ugyanazt jelenti. Ők azok, akik végiglátogatva a tagokat, beszedték a halottak után esedékes 10 krajcárokat. A sor-szedő, vagy soros szedő megnevezés talán arra utal, hogy ez a tisztség - bár pontosabbnak érzem, ha feladatnak nevezzük - nem volt állandó, bizonyos idő után másokra szállt. Róluk nem sokat árulnak el az iratok. Azt tudjuk, hogy minden halálozás alkalmával 40 pkr. volt a járandóságuk. A város akkori közigazgatási felosztásához igazodóan, egy-egy díjszedőnek, egy, vagy kettő, de volt olyan is akinek három „tizedre" terjedt a területe, nyilván a lakosság, illetve az ott lakó tagok számához igazodóan. Öten voltak, tehát több mint száz tagot kellett néhány nap alatt felkeresni, és a járandóságot beszedni.

60 Bizonyos, hogy egyikéhez-másikához többször is be kellett kopogtatniuk, s talán nem is mindig fogadták őket jó szívvel, ha éppen pénzszűke volt. Az 1858. októberi választmányi ülés jegyzőkönyvéből például megtudhatjuk, hogy Bábinszki János, aki pedig egy időben maga is volt pénzszedő, „...midőn a Sor Szedő hozzá megy taxát követelni sok helytelenkedéseket visz végbe, és az illető taxáért a Sor Szedőt bosszantva, többször fárasztja."

61 (Pénzt beszedni akkoriban is fáradságos tevékenység lehetett!) BKMÖL IV. 1609/b. 2647/1866. Uo. 494/1867. BKMÖL IV. 22l/a. 4. doboz 3. BKMÖL IV. 1609/b. 494/1867. Viszt Józsefvárosi szolgálatban állt. 1862-68 között szállásmester, később majd írnok. Kevésbé pontos és becsületes, mint édesapja, mert szállásmesteri hivatalát elszámolási gondok miatt kénytelen feladni, és 484 frt. 87 kr. hiányt mutat ki az ügyben lefolytatott vizsgálat. Uo. 3960/1885. BKMÖL X. 221 /a. 3. kötet. Uo. 2. kötet.