Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)

TANULMÁNYOK - ÁDÁM ANDRÁS: AZ ELSŐ KECSKEMÉTI TEMETÉSI SEGÉD-EGYESÜLET TÖRTÉNETE (1836-1868)

a „Negyedik"- és az „Öröklő és Tőkét-alapító Temetkezési Egylet", 1842-ben pedig még egy kezdte meg működését, bár ez utóbbi - a hatodik, az ún. Sándor Ferencféle - valószínűleg egy másikból alakult át. Igen érdekes ebből az időből egy tanácsi határozat. Tekintve, „...hogy már több Temetési Segéd Társaságok lévén azoknak pénztárában felesleges summák hevernek...", felszólította az egyleti biztosokat, hassanak oda, hogy az egyesületek kamatra kölcsönözzék ki tőkéjüket - ahogy akkor, nagyon szépen mondták, „gyümölcsöztessék" - tehát kerüljön vissza a város gazdasági vérkeringésébe.

5 Nem tudni pontosan, milyen eredménnyel járt a határozat, ám mivel szó esett az egyleti biztosokról, úgy vélem, bővebben is kell róluk említést tenni. A biztosokat a városi tanács jelölte ki a szenátorok közül. Feladatuk volt a számadások ellenőrzése, vitás ügyek kivizsgálása - általában is a törvényesség betartatása, a tagság érdekeinek védelme. Köztük olyan neveket találunk, mint Bódogh Antal - később főbíró és helyettes polgármester - és Csányi János, aki szintén főbíró, 1861-62-ben polgármester, vagy Búza Kiss Mihály, aki főjegyzője, helyettes polgármestere és közel két évig polgármestere is volt a városnak.

6 Kecskemét Város Tanácsa később is hozott a temetkezési egyletek működését szabályozó rendelkezést. Az 1842. március 14-i tanácsi végzés, egy, a Sándor Ferenc nevét viselő egyesületet érintő panasz kapcsán „közhírré téteti", hogy az elhalt tag halálakor a pénztáros csak az örökösnek fizetheti ki a járandóságot. Ellenkező esetben saját pénzéből köteles az örökösnek, az őt megillető, alapszabály szerinti temetési térítést megfizetni, és a „...Fő Bíró úr által az illető Pénztárnokok [...] személyesen megintetni rendeltetnek."

7 Az egyesületek a reformkor szabadabb, polgárosodó légkörében születtek, de az 1848/49-es szabadságharc bukása után sötét korszak következett. Ahol „négy-öt magyar összehajolt", ott a hatalom már összeesküvést gyanított, félt saját, félelemben tartott alattvalóitól. Az egyesületek is gyanúsakká lettek, legtöbbjük az önkényuralom áldozatává vált, megszűnt. Figyelemre méltó e tekintetben egy 1850. december 13-án kelt levél, amelyet Pest-Solt megye Cs. kir. Főnöke (Keresztessy ?) ír a kecskeméti járás főszolgabírájának. Jellegzetes kordokumentum, s talán érdemes teljes terjedelemben idézni. „Felsőbb parancs következtében Önnek ezennel meghagyom, hogy a' felül vallyon járásában léteznek é jelenleg vívó, vándor-munkás, segélyező Egyletek - 's Zene társulatok, 's ha igen, hol? Minő elemekből össze állva? 's miféle összeköttetésben - óvatosan és minden feltűnés nélkül eszközlendő puhatolás által magának tudomást szerezni iparkodván, a' tapasztalandókról - mielőbb ide jelentést tegyen."

8 Többnyire csak az olyan - kizárólagosan karitatív célzatú és tevékenységű egyletek tudtak tovább működni, mint a temetkezési egyesületek. A fönnmaradásért persze ezeknek is keményen meg kellett küzdeniük. Újra és újra bizonygatniuk kellett, hogy nem a rendszer megdöntésén munkálkodnak, nincsenek politikai céljaik. 5 BKMÖL X. 22 l/a. 4. doboz. 3. 6 BKMÖL X. 221. 7 BKMÖL X. 221/d. Kecskeméti temetkezési egyletek iratainak gyűjteménye. Sándor Ferenc Nevéről Elnevezett Temetési Egyesület iratai. 8 BKMÖL IV. 1504/c. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok (a továbbiakban: IV. 1504/c). 1851. 3.426.