Bács-Kiskun megye múltjából 21. (Kecskemét, 2006)
TANULMÁNYOK - IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR: KECSKEMÉT SZEREPE A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARCBAN
KECSKEMÉT SZEREPE A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARCBAN A Rákóczi-szabadságharc jeles csatái, kiemelkedő bel- és külpolitikai eseményei csaknem kivétel nélkül vidékünktől távol zajlottak le. Mégis, a korabeli Európa nyugati és keleti felének az érdeklődését is sok téren kiváltó, csaknem egy évtizedig tartó katonai és politikai küzdelemből nemcsak Kecskemét és a „három város", hanem az egész Duna-Tisza köze sokoldalúan részt vállalt. Éppen ezért nagyfokú hálátlanság lenne eleinkkel szemben, ha e jeles évforduló alkalmával nem emlékeznénk meg valamilyen formában róluk, ha érzéketlenséget mutatnánk azokkal a hősies helytállásokkal, azokkal a hosszú éveken át vállalt vér- és anyagi áldozatokkal szemben, melyeket részben önként teljesítettek, részben pedig a katonai és politikai események szeszélyes alakulása során türelmesen elviseltek. A politikai kilátástalanság és a reménytelenség szülte, szűk körből induló katonai vállalkozás kétségtelenül néhány hét alatt kibontakozott, de ma már azt is tisztán látjuk, hogy vidékünk is döntően hozzájárult ahhoz, hogy oly gyorsan országos méretűvé válhatott, hogy hosszú éveken át tartani tudta magát Európa egyik legnagyobb hatalmának kiválóan képzett és irányított hadseregével szemben. A legtöbb kiemelkedő eseménynek - ha nem tudta célját elérni - az lett a sorsa, hogy a győztesek mindent megtettek jelentőségük aláásása és céljai elfeledtetése érdekében. A Rákóczi nevével fémjelzett küzdelemmel is ez történt. Aligha véletlen, hogy azok a népcsoportok, azok a közösségek őrizték legmeghittebben és legtovább a szabadságharc emlékét, amelyek a legtöbb áldozatot hozták érte, és amelyek a legkevesebbet profitáltak belőle. A magyar politika és a megyei közélet irányítói egy évszázadon át nagyon ritkán emlegették célkitűzéseit, és csak a XIX. században a nemzetté válás, a nemzeti függetlenség eszmei irányítói fedezték fel benne lelkesítő elődjüket, példaképüket. Az évtizedek múlásával, az időben történő távolodással pedig a legendássá váló nyolc esztendő úgy emelkedett az azt megelőző politikailag kusza évtizedek és az azt követő, politikailag szürkévé és nyomasztóvá váló évszázad fölé, miként a puszták metropoliszának öreg temploma emelkedett ki a környező szürke nádfedelek közül. Korábban a kuruc kor történetírói részéről elhangzott olyan vád, hogy a cívis városok nem álltak ki egyértelműen a szabadságharc mellett. Ez részben azzal magyarázható, hogy a város vezetői a korábbi évtizedek súlyos megpróbáltatásai miatt fokozott felelősséget éreztek a város és lakói iránt. Nem hagyhatták figyelmen kívül, hogy a szabadságharc egésze alatt nemcsak Pest, hanem Szeged is mindvégig a császáriak kezén maradt, jelentős számú katonasággal. Egyben azt is figyelembe kellett venniük, hogy a rendkívül mozgékony és kegyetlen rác csapatok bármikor lecsaphatnak a városra és a pusztákon lévő gulyákra, ménesekre, nyájakra. Bár Debrecen vezetői mutattak komolyabb fenntartásokat a kuruc követelésekkel szemben, 1 Kecskemét 1703 nyarától a szabadságharc bukásáig nemcsak kapcsolatban állt a Ezt nem tagadja a témát feldolgozó Balogh István sem.
