Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ÖSSZEFOGLALÓK

tatás államosítása, a vádhatóság külön szervezetbe foglalása. A bírósági szervezés során a népesség számára, a települési viszonyokra, s a közigazgatási beosztással való összhangra voltak figyelemmel. Ekkor került kialakításra Pest-Solt megye, amelynek a székhelye Kecskemét lett. A város igazságszolgáltatási központtá is vált, ahol kezdetben önálló járásbíró­ságot, majd 1854-től megyei törvényszéket állítottak fel. Az új szervezetben állam­ügyészség is működött. Az új igazságügyi hatóságok kodifikált joganyag alapján, és korábban nem is­mert szoros hivatali rend és fegyelem mellett tevékenykedtek. A modernizációnak és az illegitimitásnak az ütközését a magyar közélet nem fogadta el: ennek eredménye­ként 1861-ben a politikai viszonyok változásával meg is szűnt az az igazságszol­gáltatási szervezet, amelyet néhány év elteltével, a kiegyezés után immár alkotmá­nyos viszonyok között alkottak meg újra. TÁNCZOS-SZABÓ ÁGOTA NÉPBÍRÓSÁGOK MŰKÖDÉSE A MAI BÁCS-KISKUN MEGYE TERÜLETÉN 1945 ÉS 1948 KÖZÖTT A háborús számonkérést bonyolító népbíróságok 1948-1950. folyamán or­szágszerte megszűntek. A bajai és a kalocsai szervek felszámolása a 3800/1948 IM. sz. (január 14-i) rendelethez köthető. A megszűnt népbíróságok iratait és félben ma­radt ügyeit a még működő népbíróságok vették át, 1951. január l-jétől pedig már a területileg illetékes megyei bíróságok ítélkeztek a háborús és népellenes bűnügyek­ben. A Kecskeméti Népbíróság 1948. október 12-én tárgyalt utoljára. A helyi újság a következőképp mérlegelte a népbírósági tanácsok négyévi munkáját: „óriási mun­kát végeztek, feladatuk nem volt könnyű, annyi azonban bizonyos, hogy jó munkát végeztek". A kortársak véleménye nem volt ennyire egyöntetű és pozitív magyarországi népbíróságok működésének megítélésében. Bár létrejöttüket, a legális mederbe terelt megtorlást sokan történelmi szükségszerűségként értékelték, tevékenységüket gyak­ran érte kritika. Főleg a Kisgazdapárt részéről, mely szerint az MKP által befolyásolt bíróságok inkább rombolták, mint építették a demokráciát. Egy egykori népbírósági tanácsjegyző visszaemlékezésében azt írja: „minden rendes ember, aki csak tehette, kikerülte a népbírósági tárgyalásoknak még a tájékát is." Az újabb történeti irodal­mak szintén azt a tényt emelik ki, hogy a népbíróság intézménye a hatalom megra­gadásának, az ellenfelek eltávolításának egyik eszközévé vált a kommunista párt ke­zében, s az első lépés volt az ún. szocialista bíróságok szervezése felé. A téma szak­értője, Zinner Tibor arra hívja fel a figyelmet, hogy 1946 végére a háborús felelős­ségre vonás lezárul a népbírósági bíráskodásban, s a konstruált perek időszaka kez­dődik meg. A tárgyalt népbíróságok irataiban végzett kutatások alátámasztják ezeket a gondolatokat. A kezdeti időszaktól megfigyelhető a kommunista párt erős befolyá­soló szándéka (a tanácsok munkájának akadályozása, népbíróság-ellenes tünteté­sek); a döntéshozatalban a napi politikai szempontok érvényesülése (kisnyilasok felmentése, részvétel egy nemzeti kisebbség kollektív megbüntetésében); az ítélke­zésben egyes, a Rákosi-korszak bíráskodásának szellemét idéző jelenségek (kom-

Next

/
Oldalképek
Tartalom