Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: AZ ÁLLAMI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KEZDETEI KECSKEMÉTEN (1851-1861)

bírái látták el. Pest-Solt megyében 5 vidéki járást hoztak létre (Nagykőrös, Cegléd, Kiskőrös, Kalocsa, Dunavecse), amelyek hivatalai a közigazgatás és igazságszolgáltatás első fokú egyesítésének megfelelően vegyes feladatkört láttak el. A vegyes szolgabírói hivatalok mint járásbíróságok is tevékenykedtek (K. K. gemischtes Stuhlrichter-Amt, als Bezirksgericht). Közülük a kalocsai vizsgálóbírói hatáskörrel rendelkezett Kalocsa és Dunavecse járások területére. A néhány fős szolgabírói hivatalokban általában egy személy foglalkozott kizárólag igazságszolgáltatási kérdésekkel. A Szilveszterpátens az államügyészség működését kizárólag bűnügyekre szorította. Az addigiaknak megfelelően megfogalmazódott, hogy a főállamügyész irányítása és felügyelete alá tartozik a főtörvényszéki kerület minden ügyészsége. Leszögezte az államügyészeknek a bírákkal való egyenrangúságát és ugyanolyan javadalmazását. (A fizetési fokozatokba sorolásról az 1853. január 19-én kiadott rendelet szólt, amely szerint a bírák és államügyészek törvényszéki tanácsosnak minősültek. A fizetések az addigi javadalmazáshoz, és akkori árviszonyokhoz képest tisztesen kerültek megállapításra: 1854-ben Kecskeméten a törvényszék elnöke 2500, míg a tanácsosok 1200 Ft fizetést kapott évente.) A szervezet részletes szabályait az igazságügy-miniszter 1854. augusztus 3-án kelt, az egész birodalomra érvényes - „az álladalmi ügyészségek belszerkezete és ügyrendtartása iránti" - rendelete határozta meg. Az 1. § megállapította, hogy az ügyészségekre általában ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az 1853. május 3-i császári nyílt paranccsal kiadott, „A bíróságok belszerkezete és ügyrendtartása iránt" rendelkező szabályozás. Ennek 255. §-a részletesen szólt az állások betöltéséről, a szolgálat ellátásáról, a felügyelet gyakorlásáról, a fegyelmi felelősségről, rendezte a kiadmányozás, ügyvitel, statisztika kérdéseit. Ehhez képest a 36. §-os ügyészségi rendtartás az eltérő szabályokat tartalmazta. A bírósági rendtartás 2-4. §-ai szerint kizárólag az a jogvégzett, 24. életévét betöltött, igazoltan „feddhetetlen erkölcsi és politikai magaviseletű", büntetlen előéletű személy pályázhatott igazságügyi állásra, aki nem állt csőd vagy gondnokság alatt. A pályázatok alapján az igazságügy-miniszter tett javaslatot az uralkodóhoz a főállamügyészek és bírák kinevezésére, míg az ügyészeket maga nevezte ki. A kinevezettnek esküt kellett tennie állása elfoglalásához. A bírósági rendtartás 45. §-a kimondta, hogy az uralkodó elvárja a „föltétlen hűséggel" való viselkedést, és az „O felsége által kitűzött kormányzási elvekhez tántoríthatatlan szilárdsággal" való ragaszkodást. A 46-50. §-ok előírták az ügyek igazságos, törvényes, gyors elintézését, a feddhetetlen viselkedést, a titkok megtartását, az ajándékok elfogadásának tilalmát. Az ügyészségi rendtartás 17. §-a kötelezte a hivatalnokokat az elöljáróiktól kapott utasítások teljesítésére, a nekik való jelentéstételre. E kívánalmaknak megfelelően az igazságügy-miniszter által megállapított szöveg szerint az esküt tevő kijelentette, hogy az uralkodóhoz való hűség mellett „hivatalában legjobb meggyőződése szerint alaposan, szorgalommal s becsületeséggel járand el minden körülmények között csak az igazságot s a jogot tartandja szem előtt". Az ügyészek a 12. § szerint kötelesek voltak a bírósággal a kölcsönös tiszteletnek megfelelően érintkezni, indítványaik „törvény- és czélszerü voltát" gondosan megfontolni, minden olyan magatartástól tartózkodni, amely a „bíróságok tekintélyét ok nélkül csorbíthatná". Ugyanilyen követelményt írt elő a bíróságok számára az 1854. június 16-án kiadott büntetőbírói ügyrendről szóló igazságügy-miniszteri