Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - PÉTERNÉ FEHÉR MÁRIA: BETYÁROK KECSKEMÉT KÖRNYÉKÉN AZ 1848/49. ÉVI SZABADSÁGHARC UTÁN

Magyarországon a 18. században általában olyan egyéneket értettek a betyárok megnevezés alatt, akik az elfogadott társadalmi normáktól eltérő, vagy azok ellen vétő életmódot folytattak.

4 A bűnözéssel összekapcsoltán nálunk a 19. század elejétől használták a „betyár" megnevezést. A 19. század első felének híres betyáralakjai: Angyal Bandi, Zöld Marci, Sobri Jóska már fosztogattak, raboltak, olykor gyilkoltak is. Küllős Imola néprajzkutató szerint az egykori betyárkarrierek kialakulásához jelentős mértékben hozzájárult a Habsburg Birodalom seregfeltöltő technikája. A toborzások, sokszor erőszakos emberfogások legalább egy évtizednyi kényszer-szolgálattal fenyegették az ifjakat. Aki szökött és elkapták, további 6 év, de ismétlődés esetén akár élethossziglani mundérviseletre is számíthatott. A szolgálatot megtagadók azután ott és úgy szereztek megélhetést, ahol és ahogy tudtak.

5 Egyes történészek a magyar betyárvilág kialakulásának legfőbb okát a föld- és igaerő nélküli zsellérek számának jelentős mértékű és folytonos növekedésében látják. E társadalmi jelenség elindítója pedig - szerintük - az önálló földesúri gazdálkodás bevezetése, a paraszti használatú földek és legelők erőszakos kisajátítása volt. Az 1848/49-es szabadságharc leverése után az addiginál is nagyobb méretű „betyárvilág" kezdődött Magyarországon. A bujdosni kényszerülő honvédeket, vagy az idegen hadseregből tömegesen dezertáló magyar katonákat éppen úgy üldözte a főként osztrákokból, csehekből álló zsandárság és katonaság, mint a közönséges bűnözőket. (A bujdosó honvédeket megvetően „Kossuth-betyároknak" nevezték.) Az önkényuralom idején kibontakozó betyárvilág a legkülönbözőbb betyártípusokat hívta életre. Az Alföld sík területein a csikósok, gulyások közül kerültek ki a lovas betyárok. Mivel maguk a lovakhoz, marhákhoz értettek, főleg ezek elhajtása, rablása volt ténykedésükre jellemző. A dombságokon, erdőségekben, homokbuckás vidéken futó betyárok vagy járó betyárok garázdálkodtak, s többnyire juhász, kanász volt eredeti becsületes foglalkozásuk. Vásározó utazók fosztogatásából, nyájak megtizedeléséből igyekeztek hasznot húzni. Voltak nádi betyárok, réti betyárok, akik a lápos mezőkön, nádasokban húzódtak meg, ide rejtették zsákmányukat. Az elkövetett tettek szerint is megkülönböztették a betyárokat. Címeres betyárnak azt nevezték, aki vakmerő cselekedeteivel, nagyszabású rablásaival kiemelkedett a közönséges betyárok soraiból. Kapcabetyárnak, kutyabetyárnak pedig azt tartották, aki társai elárulására is képes volt. Amíg azonban a népnyelvben megkülönböztették a betyárokat a haramiáktól, zsiványoktól, a hivatali nyelvben egyáltalán nem. Üldözni pedig egyaránt üldözték bármiféle, -fajta is volt az illető betyár. Minden vidéknek megvoltak a maga ismertebb betyáralakjai: Szeged környékén Rózsa Sándor, Zöldág Marci, Gacsi Jóska, Hudoba József, Harangozó József, Veszelka Imre tetteit ismerték. Országos hírre (a betyárkirályként is ismert) Rózsa Sándor tett szert közülük. A Kiskunságban Dönti Peti, Búza Sándor, Módok Gergely, Baski Gyuri és a Bogár fiúk: Imre, Jakab, Marci tettek szert „hírnévre". Geszti 4 1749-ből tudunk egy Tóth Matyó nevű kecskeméti betyárról, aki pl. 1749. január 14én a kocsmában borozgatva káromkodott és ezért 4 arany büntetést fizetett. A félegyházi Czakó Miska betyár ugyanezért 10 forint büntetést kapott. BÁNKJNÉ MOLNÁR Erzsébet, 1999. 6-7. 5 KÜLLŐS Imola, 1988. Nem kis társadalmi feszültséget okozott ugyanakkor, hogy a törvény értelmében földdel és házzal bíró gazdát nem lehetett katonának elvinni, annál inkább a nincsteleneket. 6 NAGY CZIROK László, 1965. 59-66.