Bács-Kiskun megye múltjából 20. (Kecskemét, 2005)

ELŐADÁSOK - NÁNÁSI LÁSZLÓ: MAGYARORSZÁG ÜGYÉSZSÉGÉNEK VÁZLATOS TÖRTÉNETE A KEZDETEKTŐL 1953-IG

Ezt követően az országgyűlés 1871 első felében egymásután alkotta azokat a törvényeket, amelyek évtizedeken keresztül a magyar igazságszolgáltatás felépítésének és működésének alapjait képezték: a VIII.-at a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről, a IX.-et áthelyezésükről és nyugdíjazásukról, a XXXI.-et az első folyamodású bíróságok rendezéséről, a XXXII.-et ezek életbeléptetéséről, valamint a XXXIII.-at a királyi ügyészségről. A felsorolt törvények és az ezt követő évtizedek jogalkotásának jellemzője, hogy alapvetően közös szabályokat tartalmaztak az igazságügyi szervezet két nagy apparátusára, a bíróságra és az ügyészségre. Az ügyészségi törvény (Ütv.) indokolása leszögezte, hogy „oly közegnek felállítása, mely a közvádat képviselje múlhatatlanul szükséges". Elengedhetetlen, hogy „a bíró, közvádló és védő külön természetű teendői elválasztassanak és egymástól független közegekre bízassanak". A törvény szerint az ügyészség fő teendője, hogy „a jogrendnek a büntető törvényekben meghatározott megsértése eseteiben a törvény alkalmazása iránti eljárást megindítsa". (Az Ütv-ben benne volt a polgári eljárásban való közreműködés lehetősége is: ezt később az 1894: XXXI. tc. és az 1911: I. tc. (Pp) valósította meg, melyek házassági és a gyermek törvényessége iránti perekben adtak jogköröket). A korábbi tiszti ügyészi intézménnyel szakítva az Ütv. indokolása kimondta, hogy „a közvádló csak az állam közege lehet... mivel a büntető törvények áthágói magát a jogrendet és így az összes társadalmat is sértik". A királyi ügyészség az igazságügy-miniszternek alárendelten került megszervezésre, így annak „utasításait teljesíteni köteles", a miniszter pedig az ügyészi megbízatást bármikor vissza is vonhatta. Ennek indoka az volt, hogy az ügyész az állam közérdekeit védi, ezért „szükséges, hogy a kormány az általa kirendelt képviselőt... szabadon választhassa és utasításokkal elláthassa". A javaslat vitája során érvek és ellenérvek hangzottak el, melyek a kormányalárendeltség kérdése körül zajlottak, de végül szoros szavazati aránnyal a kormányzat által javasolt megoldás emelkedett törvényerőre. A személyzeti és tárgyi feltételek biztosítása után az igazságügy-miniszter 1872. január l-jén hatályba léptette a szervezeti törvényeket. E napon az új állami bíróságok és ügyészségek ünnepélyes keretek között megkezdték működésüket. Ennek fénypontja az eskü letétele volt. Az eskü szövege lényegileg évtizedeken keresztül változatlan maradt, de a kezdő sorokban a politikai, alkotmányjogi helyzetnek megfelelően a királyra, a köztársaságra, kormányzóra, nemzetvezetőre vagy népköztársaságra kellett esküdni. Esküjében az ügyész kijelentette, hogy „a törvényeket és rendeleteket megtartom, a hivatali titkot senkinek fel nem fedezem. Elöljáróim iránt engedelmességgel viseltetem, a hivatalos meghagyásokat lelkiismeretesen teljesítem, tisztemben pontosan, híven és serényen eljárok, a reám bízott ügyekben félretevén mindennemű melléktekintetet, gyűlöletet, félelmet vagy kedvezést, egyedül a törvényes igazságot tartandom szemeim előtt". A létrehozott királyi ügyészség kétszintű szervezet volt: eredetileg 2, 1890-től 5, 1900-tól pedig 11 - az ítélőtáblák mellett működő - főügyész vezette kerületének ügyészségeit. Ezt a szervezeti beosztást az első világháború utáni összeomlás változtatta meg, így a trianoni területen 5, majd a harmincas évek végétől a területvisszacsatolások eredményeként 9 főügyészségi kerület létezett.