Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

SZABÓ ATTILA A mezővárosi autonómia lehetőségei és korlátai Pest-Pilis-Solt vármegyében 1711-1848 között

kérték a Helytartótanácstól a rendezett tanácsú községi rang elnyerését: az 1848-as forradalomig Nagykőrös, Kecskemét, Cegléd, (mindkét) Vác, Szentendre, Óbuda, Dunapataj, Ráckeve, Dunavecse, Dömsöd - vagyis Dunavecse kivételével kizárólag középkori eredetű oppidum - kapta meg ezt a jogot. (A polgári forradalom után, 1848 májusában a közigazgatás népképviseleti átszervezése előkészítésekor további 12 - zömmel mezővárosi - települést javasolt a vármegye elsőfokú bírósági hatáskör ellátására: Abonyt, Gödöllőt, Aszódot, Monort, Irsát, Szalkszentmártont, Kalocsát, Izsákot, Kiskőröst, Soltot és Tétényt.

12

) A mezővárosok (és falvak) igazgatási és bíráskodási jogkörét ugyanúgy felsőbb (törvények, uralkodói, kormányszervi) rendelkezések szabták meg mint az egyes törvényhatóságokét. Ennek megfelelően a céhek, a kereskedelem, a vásár- és piactartás, a tűzrendészet, az egészségügy, a mértékellenőrzés, az útlevélkiadás, a cselédtartás, a homok elleni védekezés, az iskolaügy stb. kérdéseit központilag szabályozták. A közigazgatást egységesen Mária Terézi úrbéri pátense szabályozta először 1767-ben. Az Urbárium értelmében a község, mezőváros elsőfokú felettes szerve a földesúr volt, akinek - többek között - kötelessége volt a mindszenti bíróválasztáskor három személyt jelölni. (A többi tisztségviselőt szabadon megválaszthatta a lakosság.) A reformországgyűlések közül az 1832/36. évi törvények ha nem is hoztak jelentősebb változást ebben a tekintetben (maradt a földesúr bírókijelölési joga), de mindenképpen kodifikálták a korábbi gyakorlatot. Az 1836/9. törvény szerint a bíróválasztáson csak házzal vagy egyéb fekvő javakkal rendelkező személyek választhattak. A jogszolgáltatás felső határa a jobbágyközségek esetén az úrbérrendezéskor 12 bot és 1 forint, 1836-tól 12 forint volt. A rendezett tanácsú városok esetében 60 forintban szabták meg az általuk lefolytatható vagyonjogi perek felső határát, de a korábbi ítélkezési gyakorlat ennél szabadabb volt: Cegléden például 1806-ban egy 300 forintos, 1812-ben egy 200 forintos perben született ítélet.

13 Vácon 1825-ben szintén 200 forintos összegben határozta meg az úriszék a peres eljárás felső határát.

14 Az államhatalom és a települések közötti közvetítést a vármegye végezte vagy a szolgabíráin, vagy a földesúri hatóságokon keresztül, de a megye és az uradalmak is hoztak rendeleteket a fennhatósági területükön élők részére. Alapelvnek számított, hogy azok a felsőbb jogforrásokkal nem lehettek ellentétben. A helységekbe az utasítások - körlevelek formájában - a járási szolgabíró közvetítésével érkeztek. A XVIII. század elején egy évben mintegy húsz körlevél, száz évvel később már csaknem száz érkezett PPS vármegye egy-egy településére. A leveleket az érkezésük után azonnal le kellett írni, amelyre a megyei utasítás fél „árkusonként" két órai időt engedett.

15 A másolás után az illető helységnek kellett ,jó lovas ember"-ről gondoskodni, aki akár éjjel is „sietve" vitte az üzenetet. Az 1700-as évek első felében a megyei parancsok után általában megjegyzik, hogy nem teljesítés, vagy késedelem esetén „száz-száz páltza" büntetést kapnak az elöljárók. A vármegye olykor brutális igazgatási szerepére világít rá a következő néhány eset is: 1729-ben a nagykátai SIMON V. Péter 1990. 278. Pest Megyei Levéltár (a továbbiakban: PML) Nagykőrösi Osztálya (a továbbiakban: NKO), Cegléd Mezőváros Tanácsának iratai (a továbbiakban: CMT). Tanácsülési jegyzőkönyv (a továbbiakban: Tan. ül.jkv.) 1806. február 28., 1812. január 4. HORVÁTH M. Ferenc-PINTÉR Tamás 1996. 315. PML NKO, Nagykőrös Város Tanácsának iratai (a továbbiakban: NVT) Körlevelek jegyzőkönyve (a továbbiakban: Körl.jkv.) 1784. január 10.