Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Vagyonbecslések és inventáriumok a reformkori Kecskemétről

10. DÖMÖTÖR LÁSZLÓ VAGYONBECSLÉSE 1840. január 20. Ifjú Dömötör László kérvén javainak megbecsülését, én, alólírott azoknak megbe­csültetésére a ./. alá visszarekesztett köny 492. számja alatt költ végzésnél fogva ki lévén küldve, alázatosan jelentem, e tárgyban két helybeli lakosokat mint tanúkat meghiteltettem, nevezetesen Banó György és Kovács József tanúkat, kik is hit alatt Dömötör László javait ekképpen becsülték meg: 1- ör. Az 1-ső tizedben Faragó Imre és Végh József szomszédságaikban lévő s nád­fedéllel tetézett házat, mely 278 négyögölön 4 szobábul, három konyhábul, 2 rend­beli négy négy öles pincébűl, 1 spaizbul áll, az udvar jó kúttal ellátva, becsülték 3.500 forint váltó. 2- or. Az úgynevezett Öreg-hegybe, Dékány József és osztálos Dömötörök szom­szédságaikba lévő 's 51 utakbul álló szőlejét 500 forintra, azt jegyezvén itt meg a ta­núk, hogy ez igen jó szőlő légyen. 3- or. A Kis-Szegedi út mentiben Dékány László és Dömötörök szomszédságaikban fekvő örök, úgynevezett Városfóld-i földnek, mely 20 holdat tészen, zsákját 250 fo­rintra, és így az egészet 5.000 forint váltó. 4- er. Monostoron Kovács György úr és Dömötörök szomszédságában lévő s 22 hol­dakat tévő földnek, mely föld jó lakóházzal és egy 12 öles juh-színnel el vagyon látva, zsákját becsülték 160 forintra, és így öszvesen az egész földet 3.520. Megje­gyezvén itt azonban azt, hogy ezen értéklett monostori föld Homoki Nagy Jánosnál vagyon ezennel zálogban 1600 forintban, következésképpen ez rajta teher légyen, öszvesen tehát Dömötör László javai becsű szerént való értéke ez: 1- ör. A ház értéke 3.500 f.v. 2- or. A szőlő értéke 500 f.v. 3- or A Városföld-i föld értéke 5.000 f.v. 4- er A Monostor-i föld értéke, lehúzván a rajta lévő 1.600 f. terhet 1.920 f.v. Öszvesen: 10.920 flor. melyről teszem ezen tudósításomat. Kecskemét, január 9-kén 1840. Gassich János m. p. kiküldetett tanácsbeli. BKMÖL IV. 1504. cl 172. d. 1840. 11. SOÓS SÁNDOR VAGYONBECSLÉSE 1840. február 3. Alólírott, a nemes bírói széknek é folyó évi februarius 1-ső napján 680-dik szám alatt költ végzésénél fogva a végre lévén kiküldetve, hogy Soós Sándor úr kérése következésében annak javait becsültessem meg, melynek folytában alázatos tiszte­lettel jelentem: Minekutána a javait becsültetni kívánó Soós Sándor úr két oly be­csületes tanúkat, kik átaljában minden némü javait és jószágait jól esmérik, élőmben állított úgymint választott polgár Ölvödi István és Szabó Lajos urakat, én pedig azo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom