Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

ASBÓTH MIKLÓS Kalocsa településszerkezetének kialakulása és a kalocsai városrészek, közterületek nevének változásai

357. Örvénykert. A Bátyai úti híd után a Vajason lévő hármas kanyarnak a neve Ör­vény, a mellette lévő kerteké Örvénykert. 800 358. Papkert. A Nagy szeminárium nyaralójának köznyelvi elnevezése. 801 359. Paprika piac. A mai Búzapiac téren, a Sport vendéglő előtt működött hivatalo­san az 1934-ben kiadott „paprika-rendelet" 802 megjelenéséig, de a gyakorlatban továbbra is itt cserélt gazdát kis tételben az őrölt fűszerpaprika. m (A rendelet a paprikaforgalmazást csak a bejegyzett paprikakereskedőknek, illetve szövetke­zeteknek engedélyezte.) 360. Paradicsom. A Fém- és Villamosipari Kft. helyén lévő területnek a gimnázium diákjai körében elterjedt közkeletű neve. Az egykori Raichl-kertböl 1936 nyarán megvásároltak 1839 négyszögölnyi területet gimnáziumi sportpálya céljára. 804 Az elnevezés a sportpálya korábbi veteményeskert mivoltára utal. 361. Páva sziget. A Vajas és mellékága által közrezárt sziget a Giga torkolatától délkeletre. A Vajas, azóta részben feltöltött mellékága a Damjanich utcával pár­huzamosan ment a Malatin térig, ott keletre fordulva, a Bátyai úttól délre, azzal párhuzamosan, a régi zsidó temetőnél érte el a Vajast. 805 A sziget ma már nincs meg. 362. Péter (Potyka) sziget. A Vajas és a már feltöltött Irága által közrezárt sziget a Giga torkolatától északra, nagyjából a Kalocsai Fűszerpaprika Rt. területe. 806 A sziget még nyomaiban sincs meg. A szigeten a kalocsaiak által kedvelt zöld­vendéglő működött 1902 májusáig, amikor a Kalocsai Villamossági Rt. megvá­sárolta. A megvásárolt vendéglő helyén épült fel a villanytelep, a „villany­gyár". 807 Az épület még ma is áll. 363. Piac (Kofapiac). A városi hetipiac 1946. március végéig a Szent István király út két oldalán működött. 808 364. Piactér. A Búzapiac tér északi részének, ahol a zöldségpiac található, köz­nyelvi neve 1946 óta. A városi képviselő testület a Szent István király úton mű­ködő hetipiacot 1946. márc. 23-án a Búzapiac térre, a jelenlegi helyére költöz­. 809 tette. 365. Püspökkert. A Móra Ferenc utcai fenyves mellett lévő épület és a hozzátartozó kert neve. Egykor dr. Horváth Győző 810 c. püspök, kalocsai nagyprépost (1867­1944) tulajdonában volt az ingatlan, aki végrendeletileg a Schlachta Margit ve­zette Szociális Nővérek Társulatára hagyta. 8 " Később államosították. 366. Római kat. temető. Az Újváros és a Szőlők városrész határán, a Béke utca nyu­gatról, a Nagymező utca délről határolja. Már működött az 1770-es években is. Abban az időben helyezték jelenlegi helyére a temetőt. Korábbi helye a Belvá­rosi Altalános Iskola épülete helyén állt egykori kistemplom körül volt. Az 800 TÍMÁR Kálmán é. n. 801 Kálóczi (Kalács) János 802 ASBÓTH Miklós 1998. 146. 803 Deák Sándor 804 ASBÓTH Miklós 1998. 149. 805 Térkép 1881. 806 Uo. 807 ASBÓTH Miklós 1998. 108. 808 KJ 1946. márc. 23. 8(39 Uo. 810 NLVK 811 Kálóczi (Kalács) János

Next

/
Oldalképek
Tartalom