Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Vagyonbecslések és inventáriumok a reformkori Kecskemétről

Vagyonbecslések és inventáriumok a reformkori Kecskemétről BEVEZETŐ A magyar feudális nagybirtok gazdálkodásának elemzése és ismertetése érdekében jeles történészeink már sokat tettek,

1 annak irányításáról, fejlődéséről jól árnyalt összképet formáltak meg. A feudális társadalom legnagyobb részét kitevő falusi jobbágyság jogi viszonyait, életmódját és gazdálkodását pedig hosszú idő óta igen sokan, elmélyülten és eredményesen kutatták, eredményeiket pedig sok-sok részfeldolgozásban és monográfiában mutatták be, ezért ezt egészében és részleteiben talán még alaposabban ismerjük.

2 A szabad parasztság gazdasági és társadalmi fejlődésének elemzése és bemutatása viszont még várat magára. Csak nagyon korlátozott értelemben szólhatunk ilyen irányú kutatásokról.

3 Éppen ezért olyan jellegű feltárómunkákat, amelyek az egyes családi gazdaságok belső szerkezetét, ezen belül az egyes termelési ágak súlyának változását, a birtokszerkezet alakulását, a munkaerő, a piac, a paraszti tőkefelhalmozás folyamatának bővülését, a hitelezési mód modernizálódását, a paraszti életmód alakulását stb. elemezték volna, szinte nem is találunk. Az a tény történeti irodalmunkban is egyértelműen rögzült, hogy a hajdúk és jászkunok társadalmának tagozódása, önkormányzatuk szervezettsége, anyagi és tárgyi kultúrájuk merőben más, mint a jobbágyfalvaké vagy a kisebb, közvetlen fölirt csak példaként emelünk ki néhány fontosabb feldolgozást: WELLMANN Imre: A gödölői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása, különös tekintettel az 1770-1815. esztendőre. Bp. 1933., SZABAD György: A tatai és geszti Eszterházy-uradalom áttérése a robotrendszerröl a tőkés gazdálkodásra. Bp. 1957., TÓTH Tibor: A mernyei uradalom a feudális rend utolsó szakaszában. Bp. 1978., KÁLLAY István: A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711-1848. Bp. 1980., SZENDREY István: Egy alföldi uradalom a török hódoltság után. Bp. 1968., A közelmúltban Gál Éva, Högye István és még többen mások végeztek kiemelkedően fontos vagy módszertanilag is igen jelentős munkát. E téren sokkal nagyobb irodalom áll az érdeklődők rendelkezésére. Csak az utóbbi évtizedek legjelentősebb kutatói közül emelhetünk ki néhány személyt és alkotását: VARGA János: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767-1848. Bp. 1967. SÁNDOR Pál: A jobbágybirtok történeti statisztikai vizsgálatához 1786-1853. Bp. 1961. Paraszti társadalom és műveltség a 18-20. században I—

III. 1974. Szolnok., VÖRÖS Károly: A parasztság útja a polgári forradalomhoz. Történelmi Szemle, 1973. 1-2. Bár nem árt utalni arra, hogy a kutatók elsődlegesen jogi helyzetük alakulását, a határhasználat jogi kereteit, különféle szolgáltatásaikat és terheik változásait vizsgálták és mutatták be. Jóval kisebb figyelmet kapott az egyes tájegységeken belül a telkes jobbágycsaládok gazdálkodási feltételeinek bővülése vagy szűkülése, az esetleges vagyoni felhalmozás folyamata, termelési eljárásaik módosulása stb. A megfelelő írott források hiánya miatt pedig csak a legritkább esetben lehetséges e

gy~

e

gy telkes jobbágyfamília sorsát akár néhány évtizeden át is követni, még kevesebb a lehetőség arra, hogy egy-két évszázadon át láttassuk gazdasági és társadalmi emelkedésésüket vagy süllyedésüket. Elsődlegesen a hajdú városok lakosságának jogi és gazdasági viszonyaira vonatkozó elemzéseket, ismertetéseket lehet kiemelni. A jóval népesebb jászkunok gazdálkodásáról lényegesen kevesebb feldolgozás született. Az utóbbi évtizedekben Bánkiné Molnár Erzsébet közölt több figyelemre méltó feldolgozást, de ezek is nagyobbrészt az egyes kerületek közigazgatási és jogi változásairól szólnak.