Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Koháry István, Kecskemét potior földesura

Óh Fölséges Isten! végy be irgalmadban árvájul maradtam, vigasztalj meg búmban fogd nekem pártomat, én árvaságomban s te viseld gondomat rabságos sorsomban..." Költeményeinek többsége az istenes és erkölcsi versek közé sorolható. Bár kétségtelen, hogy mélyen vallásos volt, erkölcsi érzéke fejlett és ítéleteiben mindig szigorú, ezekből a versekből mégsem sugárzik az igazi átélés. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a barokk költők, művészek alkotásait sokkal inkább a tanult, mintsem a személyesen átélt motívumok alakították. Számukra kötelezőbb volt egyfajta kifejezési forma, manír, mint a személyes élmény. Minden bizonnyal Koháryról is elmondható, hogy nem az átélés nyomán sarjadt benne az önkifejezés kényszere, hanem csupán az említett állapota késztette arra, hogy Istent kérlelve valamilyen verset formáljon, illetve ahogyan ő mondta: koholjon. Ehhez alapul sokkal inkább bőséges vallásos ismeretanyaga, mintsem tényleges vallásos élménye szolgált. „...Megne utáld, kérlek te bűnös szolgádat s fogadd vissza hozzád tékozló fiadat aklodban is vedd bé tévelygő juhodat rühes voltában is meghallja te szódat..." Az ismételten visszatérő mulandóság motívum, az aszkézisnck és a halálképnek gyakori emlegetése lehet ugyan saját lelkiállapotának az eredménye is, az viszont kétségtelen, hogy a kor igen megszokott, csaknem kötelezően visszatérő témája volt

43 „Óránként közelget, engem is kerülget, az keserves halál, Hálójában kerít, s kelepcében terít, engem is fel talál, az minthogy el véltem, sőt ugyan elhittem, tőlem nem messze áll..." Hasonlókat mondhatunk el vele kapcsolatosan a barokk pompa megörökítéséről, felidézéséről. Bár maga rendkívül puritán módon élt, a dúskálás és tékozlás minden formáját kerülte, mégis kötelezőnek érezte, hogy az udvari fényűzés, az irracionálisán pompázatos lakomák, terített asztalok verseiben megjelenjenek: „...Császár madár, fogoly, s húros madár, igen szépen sütve, / Fajd s Fáczán, függ ... az pálczán, aprón spékelve, / nagya a Túzok, snepf s fürj s pacsirtának, tálakra tetízve...", a „... gyenge abroszokra, s hímmel vart formákra" hintett virág felidézése csak a gazdagság képzetének növelését szolgálta. A „... drága kő poharakban" öntött „lotombergi bor", a „finum Tokai", „mézes mályi" felsorolása csak a dúskálás mértékének a fokozását van hivatva segíteni. Miként Lőkös István elemzésében erre felhívja figyelmünket, más helyen a barokk kertkultúra látott, vagy talán csak olvasott képei tűnnek fel: felidézi a "Zöld Rosmaring", a „piros Rósa", a „feir Liliom", a „kék Narcissus", a „megy szinü és sárga, tellyes Ivolya", az akkor rendkívül divatos tulipán és a kor egyéb pompás virágainak sorát. LŐKÖS István, 1989. 274.