Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)
HORVÁTH M. FERENC Pest-Solt megye és Kecskemét város statisztikai és közigazgatási leírása 1857 és 1859-ben
Kiskőrösi járás: A római katolikus Kecel községben létesítettek egy segédtanítói állást. Akasztó és Császártöltés római katolikus községben mindkét segédtanítói álláshoz rendeltek fél úrbéri telket. Dunavecsei járás: lásd az ottani kimutatást. Kalocsai járás: lásd az ottani kimutatást. 3. Magasabb fokú tanintézetek A kecskeméti katolikus főgimnáziumban újonnan életbe lépett az V. osztály. Mindkét református főgimnázium, a kecskeméti és a nagykőrösi, továbbra is megtartotta jó hírnevét, és mindkettőbe igen jelentős számú diákságot vettek fel. 4. Speciális tanintézetek A kecskeméti reáliskola egy nagyobb és megfelelőbb helyet kapott. A tanárok fáradozásai, a kitűzött szép célok és eredmények ellenére az intézménynek nincs elegendő számú diáksága. Ennek oka az, hogy az intézmény kizárólag katolikusnak mondja magát, ezért a hasonló ceglédi tanintézet, amelybe református tanulók járnak, nagyobb látogatottsággal bír. A kecskeméti református teológiai tanintézettel és a nagykőrösi református tanítóképzővel kapcsolatban nincs különös észrevétel. 5. Siketek és vakok intézete Pest-Solt megyében e területen nincs ilyen. 6. Gyermekmegőrző intézetek Pest-Solt megyében nincsenek ilyen intézetek. 7 A tanítók tartása és ellátása Mindenütt szorgalmazzák a tanárok jobb fizetését és gondosabb ellátását, és ezt sok község, elismerve a dicséretes áldozatvállalást, kész a jelentős terheket vállalni. Ujabban ismét felmerült a tanítók nyugdíjának a kérdése, amit az elemi Iskolai rendszer (Systema Scholarum) 71. § elégtelenül említ meg, s a kérdés ismét napirendre került. A tanítók jobbított anyagi helyzete jelentősen növelte a tanítók erkölcsi tartását és hivatástudatát. 8. Utánpótlás A kitűnően vezetett katolikus Kalocsai Tanítóképző Intézetet az állam tartja fenn, míg a nagykőrösi református intézet alapítványi eszközökkel tartja el magát. Mindkettőben évente nagyon jó tanítói utánpótlást képeznek, de számuk a növekvő igényeket nem elégíti ki.