Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)

IVÁNYOSI-SZABÓ TIBOR Koháry István, Kecskemét potior földesura

bíráskodás jogával, sőt a 15 éves háború óta gyakorlatilag a pallosjog értelmében főbenjáró ügyekben is sorra dönthetett, a két Koháry a városnak ezeket a kiváltságait teljességgel figyelmen kívül hagyta. Imre báró bátyja hozzájárulásával ezer arany büntetése alatt megkövetelte, hogy „Legkisebbik Törvényetek szolgáltatása, Amicabilis compositiok [peres ügyek barátságos lezárása], Testamentumok tételek, Esküttesések", tehát még a legegyszerűbb jogi aktusok alkalmával is jelen legyen képviselője, és csak annak hozzájárulásával hozhassanak döntéseket. Mivel pedig a felfuvalkodott Nyéki rendkívül népszerűtlen lett és a vele szemben megnyilvánuló ellenszenv miatt urainál panaszkodott, a főúr az egész lakossággal szemben súlyos retorziót helyezett kilátásba: „... ha valaki Várostokban Szubasának fogja Török módon nevezni, felhozatom azt, akárki légyen, a kiket Várostokban fog okozni, és fen marad nálatok emlékezeti törvényes büntetésének ... panasza hozzám ne jöjjön, hogy ez eránt a fellyebb meg írt büntetésemet elkerülhessétek." Tekintettel arra, hogy a város éppen az előző évben tapasztalhatta, hogy a lényegesen kisebb hatalommal rendelkező Wesselényi Pál is milyen kíméletlenül beváltotta fenyegetéseit, érthetően nem szegülhetett nyíltan szembe leghatalmasabb főuraival.

32 A két Koháry nyers és a város történetében mindeddig példa nélküli fellépése révén valójában nemcsak a város több évszázados autonómiája, hanem a korábbi századokban szerzett birtok- és földhasználati joga is közvetlen veszélybe került. A Koháry testvérek, nem lehetetlen, hogy Nyéki Gábor sugallatára teljesen önkényesen megkérdőjelezték a város polgárainak szabad határhasználati és földfoglalási jogát, és a földesurak közvetlen döntési jogkörébe kívánták azt vonatni. így a régi kiváltságaira méltán büszke Kecskemét évszázadokon át megszerzett jogainak többségét elvesztette volna! Hornyik János, a város kiváló történésze is, aki az esetek többségében igen elismerően nyilatkozott Koháry István személyéről, úgy ítélte meg: „... Ha e két rendeletnek az akkori gondos elöljárók vakon engedelmeskednek, nemcsak az élő nemzedék birtokos osztályát megrontják, de késő ivadékukat is örökös jobbágyi sorsra, legszorosb földesúri hatóság s úrbéri szolgálat alá juttatják, elannyira, hogy a községi hatóságnak még csak árnyéka sem marad...". Mivel a nyílt ellenállás nem vezethetett eredményre, a város tisztségviselői a jogi érvelés, az ajándékozás eszközeivel igyekeztek időt nyerni. Összegyűjtötték és felküldtek ugyan Fülekbe a városban fellelhető birtokigazolásokat, de időközben Koháry István és Imre is meggyőződött arról, milyen szerencselovag közreműködését vették kétes vállalkozásukhoz igénybe. Makacsságuk és mohóságuk mégis számottevő károsodást eredményezett a város korábbi kiváltságait illetően: az oppidum jogszolgáltatási körét, lehetőségeit alaposan megnyirbálták. Ezért később súlyosabb ügyek esetén a város lakói kénytelenek voltak Fülekre, majd Nógrádra menni a földesúri szék elé. Csak a hódoltság felszámolása után tartották itt helyben az úriszéket. Azt viszont a város elérte, hogy ebben a helyi tanács is részvehessen. Kohárynak a várossal szembeni eljárása már csak azért is teljesen jogtalan volt, mivel a feudális jog szellemében is a földesúrnak alapvető kötelessége lett volna, hogy vazallusait, jobbágyait és azok vagyonát megvédje. Márpedig ezt sem a török adószedők visszaéléseivel, sem a tatár csapatokkal, sem a kuruc felkelőkkel, sem a nagy létszámban kóborló rablókkal, sem pedig főúri társaival (pl. Wesselényi Pál) szemben nem tette meg. Valójában a város történetében példa nélküli követelésével HORNYIK János, 1861-1866. II. 151-165., ill. IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor, 2002/b. 274-277.