Bács-Kiskun megye múltjából 19. (Kecskemét, 2004)
SZABÓ ATTILA Akasztó úrbéri viszonyai a XVIII-XIX. században
rületü pusztákat elsősorban kaszálónak és legelőnek használták. A puszták bérlése folyamatos lehetett, mert 1757-ben a keceli jobbágyok igen sérelmezték saját földesuruk, a kalocsai érsek előtt azt, hogy azért nem tudnak Ács és Ökördi puszták bérletéhez jutni, mert azokat „idegen földesúr" uralma alatti akasztói jobbágyok bérlik. 70 Ha hinni lehet az akasztói lakosok 1797-ben kelt, az érsekhez írt levelüknek, akkor 1748 óta folyamatosan árendálták az említett pusztákat. 1776-tól azonban csupán Ács pusztáról volt szó a bérleti szerződésben, és ennek is a kisebb részét az érsekség a saját jobbágyainak adta árendába, viszont a nagyobb és értékesebb része továbbra is Akasztó bérlete maradt. (Például 1777-ben Ács puszta árendája fejében az akasztóiak adtak 550 forint készpénzt, 50 forint árú báránydézsmát, 2000 kéve nádat - Kalocsára behordva, 4 akó csíkot és száz „tekenős békát". A puszták bérbeadása licitációval történt, így feltételezhető, hogy Akasztó még mindig jobb anyagi kondícióban lehetett mint a kalocsai érsek birtokainak népe. A XIX. század közepére azonban ezek a puszták kicsúsztak az akasztóiak kezéből: 1817-ben Ácsot Kalocsa mezőváros árendálta, 1832-ben pedig majorságot szervezett rajta a földesúr. A két említett pusztán kívül a XVIII. században a falu Polgárdi pusztát is bérelte. A kor sajátos viszonyaihoz tartozott az például, hogy az Akasztó által bérelt pusztán 1800-ban bizonyos földeket a keceliek szántották feliből. A pusztákon valószínűleg kötetlen gazdálkodást folytattak a bérlők, bár az uradalom többször szorgalmazta árendába adott földjeinek trágyázását. Az 1822-es évből fennmaradt különböző puszták árendálására vonatkozó iratok 71 szerint 1822. június 2-án a Teleky grófok csengődi számtartója, Sebestyén György tanúsította, hogy Akasztó helység sok marhája az 1819., 1820., 1821. években a „csengődi pusztán nyaralt s utána való esztendőkben is kínálták fübérre marháikat". 1822 júniusában a Páhi pusztán ajánlkoztak a lakosok „felibűi füvet kaszálni és földeket szántani". Ebben az évben Dunavecsére is elvetődtek az akasztói „pusztakeresők": a Szentimre pusztán „mind szántást, mind kaszálást feliből ... gyakorlottak", mivel „a maga birtokában lévő Kaszáló Rétjeinek fogyatkozása, és igen tsekély volta miatt a maga határából vonó marháj it nem tarthatná". 1822 májusában nyilatkozta Sztartsivis József ispán, hogy a „nagyrészt szűkölködő Akasztó helység lakosai a Sz. Kir. pusztán az elmúlt esztendőben füveket felébül kaszálván, azon mód szántó földeket is bírván felibül mívelték". 1822-ben a pataji Betsky János földesúrtól a miklai pusztán az úgynevezett „Bátska szélin kimaradt Kaszáló Rétet" árendálta bizonyos Tóth György „szinte Akasztói Helység Lakosa". A szórványos adatok szerint a későbbi évtizedekben is folyamatos volt a puszták bérlése: 1847 nyarán kelt beadványukban írták az akasztóiak az úriszéknek, hogy a községet az áradás és az országszerte tapasztalható drágaság kényszerítette Szentkirály és Ács puszták árendálására. 72 Ács. Ökördi és Polgárdi pusztabérletekre lásd: BÁRTH János 1984. 214-219. Akasztó, úrb. per, 1822. Akasztó, úrb. per, 1847.
